
Erdélyi-Sándor Áron vagyok, 34 éves, közlekedésmérnök. 1998-ban, még gyerekként költöztünk ki családommal Törökbálintra, azóta itt lakom, most már feleségemmel és kislányommal. Tagja vagyok a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesületnek (VEKE). 2010-ben a Jobbik Törökbálint elnökének választottak, és az előző önkormányzati választáson a párt képviselő- és polgármesterjelöltje is voltam. A sport, különösen a labdarúgás nagyon közel áll hozzám. A TTC-ben játszottam igazolt játékosként, valamint 2013-2017 között utánpótlás labdarúgó edzőként dolgoztam a Törökbálinti Focisulinál.
A Törökbálint Holnap Egyesülethez Szőke Péter hívására csatlakoztam, akivel már évek óta tervezünk, beszélünk a város életéről, működésének javításáról. Az egyesület nyitott szellemiségű, tagjai közös értékeket megfogalmazó, erős csapattá álltak össze, amely 2019-ben alkalmas lesz a város vezetésére.
Az 5. választókerületben legfontosabb ügynek a közlekedés fejlesztését, javítását tartom. Célom a Bajcsy-Zsilinszky utca környezetének biztonságosabbá és emberközpontúvá alakítása. Terveim között szerepel a kivilágított gyalogátkelőhelyek, hiányzó járdák kiépítése, és a csomópontok körforgalmakká való átépítése. Szeretném elérni az autósoknak bosszúságot okozó Kastély utcai fekvőrendőrök átépítését, a sok embert zavaró, Árpád utcai, félkészen hagyott SportPark és teniszpályák rendezését, hasznosítását, valamint a Pince téri közpark rendbetételét, bővítését.
Támogatnám egy kerékpárút kiépítését a Szabadság tértől a Téglagyárig, a patak mentén, továbbá – segítve a Sváb téren lakók tömegközlekedés elérését –, a Bartók Béla utcai, Tükörhegy felé közlekedő autóbuszok megállójának áthelyezését a Szabadság térre.