
Németh Balázs vagyok, 46 éves informatikus. Édesapám törökbálinti sváb család szülötte, én már Budapesten nőttem föl. Húsz éve költöztünk vissza a feleségemmel a nagyszülői házba, terveink szerint csak pár évre, de annyira megszerettük az akkori falut, hogy végül a Rudáktelepen vettünk lakást. Amikor negyedik gyerekünk születésekor azt kinőttük, átköltöztünk az Újtelepre, ahol most már tizedik éve élünk.
Aktív tagjai lettünk a helyi katolikus közösségnek, és egy idő után érdekelni kezdett az is, hogy milyen irányban fejlődik a település, hogyan alakul az itt lakók élete. Örömmel láttam 2014-ben az új lendületet, lelkesen jártam a lakossági fórumokra, ahol tapasztalataimmal, észrevételeimmel szerettem volna segíteni a vezetők munkáját. Hamarosan kiderült azonban, hogy igazából nem érdekli őket a helyi lakosság véleménye, a fórumok üresek, értelmetlenek, azokon inkább csak a város vezetése ismerteti az elképzeléseit. Az is világossá vált, hogy ezek az elképzelések sokszor teljesen esetlegesek, vagy pedig valós koncepció nélküli ötletelések. A Törökbálint Holnap Egyesület alapító tagjaként tenni akarok azért, hogy Törökbálint élhető kisvárosként, közösen kialakított koncepció mentén, az itt lakók igénye szerint fejlődjön.
Azt gondolom, hogy a hármas számú választókerület Törökbálint talán legjobb adottságokkal rendelkező területe. Központi fekvése, jó közlekedése, viszonylagos zajmentessége, nagy, kertes telkei, családi házas környezete, jelentős zöldfelületei, visszafogott forgalma mind-mind olyan értékek, amiknek megőrzése közös, fontos feladatunk.