Tisztelt Képviselő Úr!
Kilátogattam a bálinti birtokunkra, és megtaláltam a Törökbálint Holnap című kiadványukat a postaládánkban. A cikkek íróinak gratulálok, különösen az Ön által írott „Beépül szépen Törökbálint” címűhöz.
Én 45 éve vagyok honos Bálinton, oda nősültem. A feleségem és apósomék halála után a lányom lett birtokos, már unokák is vannak. Pesten élünk, de én őrzöm és gondozom a hagyatéki ingatlanokat.
Magamról csak annyit, hogy aktív koromban 10 évig voltam az állami építőipari vállalatokat felügyelő osztályvezető az ÉVM-ben, majd 12 évig főosztályvezető Demján Sándor bankjában, amely átvedlett először a holland ABN AMRO bankká, majd összeolvadt a Kereskedelmi és Hitelbankkal. Nyugdíjas igazgatóhelyettesként dolgoztam az OTP Ingatlan Rt. leányintézetében, ahol az Értékelési Üzletág tevékenységét szerveztem. Több százezer szerencsétlen lakásvásárlót varrtunk bele a velejéig erkölcstelen devizahitelekbe.
Tekintve, hogy az egyre jobban multisodó iparvállalatoknak nincs szüksége banki kölcsönre, a lakosság pedig a megtakarításait behordta a bankokba, a betéteket ki kell helyezni valakiknek. Ezért számos átverős konstrukcióval kínálgatják jelenleg is a nagyközönséget, amelyből ismét nagy bajok lesznek, kipukkad a lakáslufi.
Forrás: ingatlan.com
Testületi ülésen felvetésre való témaként ajánlom Önnek a következőket. Törökbálint előtt két út áll. Ha az ingatlanbefektetők, vállalkozók és a parcellázni akarók mohóságának enged a város, akkor a napi, rövidtávú érdekek által motiváltan rövidesen tönkretesznek, a felismerhetetlenségig beépítenek mindent, és a végén úgy nézhetnek egymásra, mintha Budapest 24. kerületében lennének – igaz, hogy egy kicsit színvonalasabb környezetben. De ne legyenek illúzióink, rövidesen egyre több és gagyibb épület fog készülni, mondhatnám, a vevők átvágásával járó lecsupaszított gipszkartonos dizájnházak.
Nekem közvetlen tapasztalatom van pl. Tükörhegyről, ahol egy érdi vállalkozó sorban építi meg az egyen-házait, immár ha dombos a terület, azt is elhordja, mert a terve mindig ugyanaz a konstrukció, és az épületeit eddig csak vízszintes talajszintre szokta megépíteni. A legutóbbi dobása egy kislakópark, amely már egy elhordhatatlan meredélyre épül, és amely lakások a DEPÓ tetejét nézhetik. Itt megjegyzem, hogy a város főépítésze hivatkozásokon túl semmit sem tesz, meg sem próbál pl. a városképi rendelet formázásával gátat vetni az egyen-gagyik kivitelezésének. Ebben persze nagy szerepe van a testületben Önnel együtt ülésező egyes kollégáinak is.
Én azt tartanám helyesnek, hogy a város ne herdálja el a rövidtávú érdekek tobzódásának engedésével a jövő lehetőségeit, ne parcellázzon, ne vonjon be újabb és újabb területeket, és saját maga se építkezzen, ha nem feltétlenül szükséges. De ha igen, akkor is csak a KÖZJÓ érdekében, de azért is csak ritkán. A város lakáscélú beépítésével le kell állni, kell egy két-három-négyéves pihenő, egy kis szünet.
Cserében viszont a város TELJES LAKOSSÁGA gazdagodna – furcsamód épp azáltal, hogy NEM TÖRTÉNIK SEMMI egy darabig. Az IDŐ lenne a befektetés, ami a megmaradó LEHETŐSÉG által tőkésedne.
Csak egy saját szerény példával élnék magyarázatul. 50 évvel ezelőtt vettem egy 1000 m2-es telket Érd Parkvárosban, az akkori világvégén. Megrajzoltam, hogy a szabályozás szerint hol lenne a helye egy lakóépületnek, és a területet betelepítettem fákkal. Tölgy, fenyő, nyír és egyéb dísznövénnyel. Rendesen bekerítettem, és elvégeztem az időnként szükséges kerti munkákat. Két évtized alatt kialakult egy fantasztikus park, majd újabb évtizedek alatt egy biológiai élőhely. Nálam fészkelnek és költenek a környék madarai, nőnek a vadvirágok, cserjék, gombák, és fészkelnek a kisállatok, pl. sünök. Az eredeti agyagos kavicsos talajon mintegy 40 cm-es humuszréteg képződött.
Én ezt a telket anno 13 ezer forintért vettem, részletre. Ma verik az ajtómat, kapumat, hogy megvennék, az utolsó ajánlat 21 millió forint volt, de nem adom el. Time is money – mondják, és így is van. Én ezt az utat javasolnám a testületüknek. Egy ilyen építéspolitika haszna, hozama viszont az EGÉSZ TÖRÖKBÁLINTI KÖZÖSSÉG HASZNA lenne és nem néhány haszonlesőé. Persze jó néhány helyi polgár rögtön óbégatni kezdene, hogy ő, aki Árpád vezér óta helybéli ittenlakó, szeretne üdvözülni és gazdagodni egy kicsit a hetedhét határon túli földecskéje parcellázása és eladása által – DE EZT A NÓTÁT már ismerjük, ez történt két-három évtizede a tükörhegyi meggyesek-diósok sorozatos beáldozásával, aminek a közösséget illető hasznával Törökbálinton soha nem számolt el, avagy nem dicsekedett el még soha senki.
Tehát, kedves Uram, én azt ajánlanám a Bálinti Önkormányzatnak, hogy csigavér, ne együk meg nagy hirtelen az aranytojást tojó tyúkot. Avagy: lassan a testtel.
Ha gondolja, nyugodtan közzéteheti ezt a kis irományomat a lapjukban, akár névvel is. Vitaindítónak nagyon is megteszi.
Tisztelettel: dr. Markó Attila
Ui.: Az önéletrajzi részeket azért is hagyják változatlanul, mert egyrészt tanúsítja, hogy Törökbálinton honos vagyok, hiszen már 8 halottam van itt a temetőben. A szakmai múltamat pedig azért ismertettem, hogy az észrevételemet nem csak egy jó szándékú, amatőr beszólásaként tettem meg, hanem az építőipari irányítás és bankárkodás tekintetében meglehetősen széles, több évtizedes tapasztalatokkal rendelkező egykori vezetőként.