Törökbálint Holnap Egyesület honlapja

Az ellenzék összefogásába spiclit építettek be Kun Anna személyében, aki dokumentumokat és fontos információkat juttatott el Földvári Lászlónak.

Közvélemény kutatás címén az ellenzéki jelölteket lejárató üzenetet közvetítettek több településen, így Törökbálinton is.

A Józsefhegy utcai támfal építését életveszélyes, havaria helyzetre való hivatkozással kivették minden szabály alól. Megfelelő tervek nélkül, pályáztatás nélkül, kapkodva, az érintett telkek értékcsökkenése árán hozták létre, több mint 70 millió Ft-ért.

Apró szabálytalanság miatt nyersen, hangosan letiltották a falocsoló eszközök használatáról a Kerekdomb Egyesületet, mivel „választási kampány van”.

Megfelelő tervek nélkül, teljesen feleslegesen, a lakossággal nem egyeztetve, átépítették a csapadékvíz-elvezető árkot a Felsővár utcában úgy, hogy a gépek hozzáférése miatt fákat vágtak ki. Mindezt 28 millió Ft-ért.

Az Eispro körforgalomra, a szerencsétlen, kornyadó hársfákkal együtt, mint látvány-beruházásra 12 millió Ft-ot költöttek el, hogy azonnal nagy fák kerüljenek oda.

Félbehagyták a Munkácsy Mihály utca felújítását, mert a kért szakértői vélemény is kerékpársávot javasolt, amit nem akarnak megvalósítani.

Elek Sándor azt mondja, hogy akkor kell a biztonságos kerékpáros közlekedés feltételeit megteremteni, ha a veszélyek ellenére is sokan bicikliznek majd Törökbálinton.

Túl nagy buszok járnak fel a Dióskertig. Alig ül rajtuk néhány ember, repedeznek a rezgés miatt az idős házak.

Minden lehetséges helyen a beépítéseket, a lakosságszám növelését támogatták: volt Flóra kemping, volt laktanya területe, Kálvária lakópark. A lakosság ellenállása miatt levették a napirendről, de nem tettek le ezek beépítéséről.

A városháza oldalán a felismerhetetlen, de állítólag Munkácsy képet ábrázoló napfénytől védő lamellákra 86 millió Ft-ot költött Törökbálint.

A szakbizottságok munkájának ellehetetlenítése, hozzá nem értő tagokkal. A témákat úgy manipulálják, hogy csak az a bizottság tárgyalja, amelynek nem lesz ellenvetése, javaslata, kritikája. Még a bizottsági elnök sem kap meg alapvető információkat a településen történő munkálatokról.

A polgármesterhez túl sok hatáskört koncentráltak, a döntések közösségi ellenőrzése ezzel lehetetlenné vált.

A körzeti orvosi rendelőket kiköltöztették a Köztársaság térre, holott ez csak 2 rendelő esetében lett volna indokolt. Nagyon sok ember kényszerül fölösleges, nehézkes utazásra ezért.

A Kerekdomb Egyesületet évek óta szándékosan alulfinanszírozták a civil szervezetek éves pályázatán. Ezzel utólagos pénzkérésre kényszeríttették az egyesületet, amit „nagyvonalúan” lehetett teljesíteni és hálásan illett megköszönni. A megtestesült szervilizmus.

A helyi sajtót lebutították propaganda szórólappá. Valódi tájékoztatás: elemzések, vélemények, javaslatok, kritikák és ellenőrző funkció helyett, üres siker-propaganda, pártpolitika, talpnyalás.

Kérem, folytassa a sort!    fernengel.andras@trefort.elte.hu