A győzelmi jelentésnél fontosabb lenne, hogy tényezőnek tekintsék a városvezetést – mondja Szőke Péter, a Törökbálint Holnap elnöke, aki a „téglagyár 500” ellen tiltakozó petíciót elindította.

Néhány napja a TH szórólapján a civil összefogás fontosságára hívtátok fel a figyelmet a volt téglagyárba tervezett lakópark ügyében. Mit jelent ez pontosan, mit tegyen a „civil”?

Mindenekelőtt jól teszi, ha tájékozódik, ha képben van. Emiatt dobtunk be minden házba szórólapot. Minden alkalommal, amikor felmerül valamilyen gigantikus beépítés, alapvető jelentőségű, hogy arra a lakosság miképpen reagál, és ez alapján feltételezhető-e, hogy beleáll az élhető környezete megvédésébe. Ennek Törökbálinton nagy hagyományai vannak, ami jó értelemben meglátszik a településen.

Nem a nosztalgia beszél belőled, hiszen 2010-ben magad is az ezerlakásos tükörhegyi lakópark elleni fellépés szervezésével léptél be a helyi közéletbe?

Szőke Péter

Ilyen alapon szinte évente nosztalgiázhatnék. A nagyarányú beépítésre vonatkozó tervek felbukkanása itt a mindennapok része. Az itteni területek értékesek. Az is növeli a vonzerőt, Törökbálint sajátos klímáját, emberléptékűségét mindeddig sikerült megvédeni. Mutatja ezt az is, hogy az agglomeráció átlagánál jóval kisebb a lakosságszám emelkedése. Az 500 lakás hírét hallva persze bekapcsolt bennem valami, hiszen annak idején az 1040 lakásos tervet mégiscsak sikerült 350-re lenyomnunk, pedig már jogerős építési engedélyei voltak a beruházónak, bármikor építhetett volna. Az ekkor szerzett tapasztalatokat természetesen nem felejtettem el.

Mit lehet az akkor szerzett tudásból mára átültetni?

Először is azt, hogy általában a befektetők a legjobban a lakosságtól tartanak, senki sem szereti az ellenséges környezetet. Lehetőség szerint igyekeznek beilleszkedni, amellett persze, hogy keresni is akarnak. Ha a projekt túl nagy, vagyis messze meghaladja az elfogadhatóság mértékét, a lakossági akaratot sokféleképpen kell kifejezésre juttatni: közvetlenül, civil szervezeteken keresztül, a sajtó segítségével és persze a helyi politikának is nagy szerepe lehet ebben, ha értelmesen cselekszik. Ez egy összjáték. Elég csak arra gondolni, hogy az 1040 lakás esetében az akkor már kormánypárti Magyar Nemzet közel hússzor foglalkozott az üggyel, amin sokat dolgoztunk, így jutottunk el addig, hogy a probléma az illetékes országgyűlési bizottság napirendjére kerüljön. A legfontosabb, hogy létrejöjjön egy masszív együttműködés, amiben mindenki teszi a dolgát.

Most viszont úgy tűnik, mintha Elek Sándor polgármester egyszemélyben egy hét alatt elintézte volna a kérdést…

A szórólapon a polgármesternek köszönetet mondtunk azért, mert eljárt egy nagyon káros terv kormányzati támogatásának meghiúsítása érdekében. De hogy ez az egyhetes mutatvány pontosan mi volt, azt legfeljebb később tudjuk meg. Az biztos, hogy ő előzetesen alig osztott meg információt a volt téglagyárnál várható helyzetről, olyan irányba tolta el a dolgot, hogy a város megmentőjének szerepében tűnhessen fel. De ez nem egy egyszemélyes történet! Alapvetően hamis és kissé hebehurgya az a beállítás, hogy volt itt egy probléma, ám ezt a polgármester már meg is oldotta, nincs itt semmi látnivaló, lehet tovább haladni… Most jön a neheze!

Szerinted van annak jelentősége, hogy az 500 lakás ellen tiltakozó petíciót néhány nap alatt mintegy ezren írták alá?

Hogyne lenne! Az első reakcióm ennek a petíciónak megjelentetése volt, mert biztos voltam abban, hogy erre a törökbálintiak az ilyen ügyekben megszokott aktivitással reagálnak. Ez pedig olyan légkört közvetít, hogy az itt élő emberek meg fogják védeni a városukat a befektetői expanziótól, tanácsos figyelembe venni a véleményüket. Törökbálint azért maradt ilyen, mert fontos ügyekben – a lakóterületi átminősítésre, illetve a nagyarányú beépítésekre vonatkozó tervek esetén –, ha nem is mindig, de többnyire érvényesült a józan ész és a lakossági akarat. Ha ezt nem tudjuk a továbbiakban is határozottan megjeleníteni, és az együttműködés helyett külön próbálkozunk, esélyünk sincs az erőszakolt urbanizáció feltartóztatására. Azon is érdemes elgondolkodni, hogy a jelenlegi viszonyok között hány percig tart levenni egy fideszes városvezetőt a sakktábláról, ha van a megvalósításra egy erős központi akarat. Ilyen ügyekben tehát a primadonnáskodásnál sokkal fontosabb lenne az együttműködés: annak a felmutatása, hogy aki itt erőszakosan próbálkozik, nem egy vezetővel, hanem egy várossal kerül szembe. 

Mi lehet az ügy kimenetele?

Láttam, hogy a helyi Fidesz most megjelent, magát civilnek maszkírozó kiadványa azt mondja a címlapján: „Nem lesz újabb lakópark!” De a tervezés nyilvánvalóan tovább folyik és nem azért vette meg a területet a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó cégcsoport, hogy ne kezdjen vele valamit. Most arra lenne szükség, hogy tényezőnek tekintsék a törökbálinti városvezetést! Az első körben ez nem így történt, ők tudják miért, de simán átléptek rajta. Érdemi tárgyalások kellenének arról, hogy ők mit szeretnének és mit szeretnénk mi. Egy termeléssel felhagyott gyár területének igényes revitalizációja nem lenne ördögtől való, ha ez a törökbálintiak érdekeinek is megfelel. Éppen ezért a győzelmi jelentések kiadása rövid távon népszerű lehet, de azt nem segíti, hogy a városvezetést komolyan vegyék. Holott most ez utóbbira nagyobb szükség lenne.  

Holnapress