Interjú Székács Annával, a faluszépítő egyesület egykori elnökségi tagjával
Székács Anna a Faluszépítő Egyesület megalakulásától vett részt az akkor újszerű civil szervezet munkájában, elnökségi taggá választották, miközben pénzügyminisztériumi főosztályvezető volt. Felmenői, a Scheirich család tősgyökeres törökbálintiak. A választási előkészületek során a későbbi városvezetők gyakran jöttek össze „Anciéknál”, ahogy őt nevezték. Az utóbb elsöprő győzelmet arató faluszépítős-kisgazda-SzDSz-es kör egyfajta koordinátorként segítette a munkát, szakértelmét nagyra becsülték. A választás után fél évvel szakított a helyi politikával, de később dr. Elek Sándor polgármester meglátogatta egy csokor virággal.
– Ön hogyan kapcsolódott be a helyi rendszerváltás folyamatába?
– Törökbálinton születtem, itt nőttem fel, és bár jelenleg Budaörsön lakom, de érzelmileg törökbálinti vagyok. Egy szebb, tisztább, a falu képe (víziója) és a hagyományokat felelevenítő szándék vezérelt abban, hogy megalakítsuk a Faluszépítő Egyesületet. Ezek a célok rövid időn belül kiegészültek környezetvédelmi követelésekkel, az elesettek és a rászorulók támogatásával. Megalakulásakor a Faluszépítő egyesületnek nem voltak politikai céljai, de ezek a kérdések súlyos politikai (falupolitikai, környezetpolitikai, szociálpolitikai) kérdések voltak. Az egyesület megalakulása a törvényi előírásoknak megfelelően történt, a feladatokat az elnökség indítványára a taggyűlés hagyta jóvá. Első elnöke Grúber József, Józsi bácsi volt. Ennek az egyesületnek voltam alapító tagja és elnökségének tagjai is. A Törökbálinti Tanács Elnöke, Gigler József támogatta munkánkat, sőt belépett az egyesületbe.
Hivatali munkám során számos civil szervezettel volt kapcsolatom, pld. a megváltozott munkaképességűeket képviselő egyesülettel, vagy a Ráday Mihály vezette budapesti városvédő egyesülettel. Az ezekkel az egyesületekkel folytatott megbeszélések, viták sokat segítettek abban, hogy a javasolt kormányzati intézkedések célirányosak, hatékonyak legyenek. Megtanultam, hogy a civil szervezetekkel való párbeszéd milyen fontos a dolgok jobbítása érdekében, a demokráciának ez az eleme is alapja a haladásnak.
Minisztériumi főosztályvezetőként a faluszépítőben
– Ön mivel foglalkozott ekkoriban?
– A közgazdaságtudományi egyetem pénzügy szakán végeztem, itt védtem meg a doktori diplomámat is. Az egyetem elvégzése után- 1970-től a Pénzügyminisztériumban dolgoztam. Végigjártam a ranglétrán. A rendszerváltás előtt az adóreform titkárságot vezettem főosztályvezetőként, az Országgyűlési választások idején három hónapot Berlinben töltöttem. Az új kormány megalakulását követően Rabár Ferenc pénzügyminiszter a pénzügypolitikai főosztály vezetésével bízott meg. Később Kupa Mihály minisztersége alatt is ezt a feladatot láttam el. A rendszerváltása idejére a szakmában és főképp a közszerepléseim révén ennél szélesebb körben is ismert voltam.
– Ezek szerint minisztériumi vezető tisztviselőként vett részt az új erőket összefogó faluszépítő egyesület munkájában, ami elég ritka. Mire emlékszik ezekből az időkből?
– Köztisztviselő voltam, napi 10-12 órát dolgoztam. Ahogy korábban is, az átmenet szempontjából fontos gazdaságpolitikai, pénzügypolitikai döntéseket készítettünk elő. Egyetlen olyan eset volt, amikor a politikai államtitkárnak referáltam a helyi politikában vállalt szerepemről, mielőtt a rádió műsorából szerzett volna tudomást erről (beszélgetésünkben erre még visszatérünk) aki kiállt mellettem, ismert korábbról is, tudta, hogy ragaszkodom a meggyőződésemhez ragaszkodok. Azt mondta, szüksége van a tudásomra, a munkámra.
Harminc év hosszú idő. Az eseményekre, a történtekre valószínűleg nem egyformán emlékszünk, eltérnek emlékeink és azok megítélése is. Nagyon bízom abban, hogy mindannyian egyetértünk abban, hogy a résztvevőket a jobbítás szándéka, a szebb, élhetőbb faluért való tenni akarás vezérelte
Az egyesület tagjai között voltak művész emberek, akik a faluban lévő régi szobrokat újították fel, és voltak mérnökök, akik megtervezték a szép tereket, iparosok, akik többnyire hét végi munkával megalkották, megépítették azokat. A faluért sokat tevő személyekről (Zimándy Ignác, Grimm Ferenc,) elnevezett terek ma is megtekinthetők.
A nyolcvanas évek második felében a felújított Szent István szobornál több évtized óta először kenyérszenteléssel egybekötött megemlékezést szerveztünk államalapítónkról. Többen a faluszépítő egyesület elnökségében is kétkedtek abban, hogy ehhez a falu vezetésének engedélyét megkapjuk. Mégis, végül, hogy az ünnepi beszédet a nagy tudású Pelsőczy Ferenc atya tartotta, a kenyeret is ő szentelte fel. Az ünnepségen az első sorban a Tanácselnök, a Hazafias népfront helyi vezetője és a Párttitkár álltak.
A Kálvária domb elhanyagolt volt, nem volt bejárható, de közös munkával rendbe tettük, a burjánzó növényzetet eltávolítottuk. Második világháborús emlékművet állítottunk a temetőben. A Dióskertben felállított zenepavilon hét végeken a közös zenés, táncos összejövetelek színterévé vált.
Néhány év alatt az egyesület ismertté, elismerté vált a faluban, egyre többen csatlakoztak kezdeményezéseinkhez.
A rendszerváltás előtti időben a köztisztviselők közül többen vállaltak politikai szerepet a helyi vagy az országos politikában. Nekem sosem voltak ilyen ambícióim. A szakmám, a hivatásom soha nem hagytam el.
– Azután egyre politikusabb lett a légkör…
– A faluszépítő egyesület működése során az első komoly ügy az M 0-s körgyűrű pályájának a kijelöléséhez kötődött. Ebben vitathatatlan érdeme volt Asztalos Zoltánnak, az egyesület tagjának, későbbi önkormányzati képviselőnek, aki utánajárt az ügynek és kiharcolta, hogy 250 méterre az Anna hegyi gerincen túl vezessen a pálya. Mindezt szakmai tudása és kapcsolatai, kitartása révén tudta elérni.
A kapitalizmus itt gyorsan benyitott
– Érdemes kitérni a bevásárlóközpont ügyére. Erre miként emlékszik?
– Fontos, egyben ellentmondásos időszak volt nemcsak Törökbálint, hanem az ország életében is, többek között megkezdődött a privatizáció. A törökbálinti állami gazdaságnak komoly termőföld területei voltak a falu határában. A probléma abból adódott, hogy a bevásárlóközpontot először a Dulácskára akarták építeni, ahol most a középiskola van. Ez azt jelentette volna, hogy a falun keresztül megy a forgalom, élhetetlenné vált volna a település. Először mi kezdeményeztük népszavazást Asztalos Zoltánnal aláírásokat is gyűjtöttünk, hogy a bevásárlóközpont az MO-körgyűrűn kívüli területre épüljön. A privatizálát a tulajdonosi jogokat gyakorló Vagyonügynökség végezte, a Tanács, majd az Önkormányzat viszont dönthetett abban, hogy mi épülhet az adott területen, mit von belterületbe (vagyis mit von ki mezőgazdasági művelési alól), és ez az értékesítés fontos kritéruma volt.
– A szabadpiac elég gyorsan benyitott ide…
– A Kazinczy utcában, a volt Főiskolai Kollégium mellett tanácsi engedéllyel működött egyl kupleráj, amit a rádióban is hirdettek. A gyerekek ott mentek el a közeli iskolába. A fiúk petárdákat dobáltak, a nők ilyenkor hiányos öltözékben szaladgáltak ki a teraszra. A lányoknak luxuskocsival jöttek, a férfiak meg, zömében nem magyarok, taxikkal jöttek. Rossz példa lett volna gyerekeinknek, ha a nyilvános ház tovább működik. A falu erkölcsi értékeit ez sértette. Pelsőczy atya segítségével igyekeztünk véget vetni a szó szoros értelembe vett kuplerájnak. A prédikációján túl azonban rövidesen bűncselekmény is történt a helyszínen, így be kellett zárni ezt a vállalkozást, engedélyét visszavonták, megoldódott a kérdés.
– Hogyan történt a képviselőjelölés, amelyben a faluszépítő egyesület közvetlenül is részt vett?
– A helyi választások előtt a faluszépítő egyesület elnökségi ülésén megbeszéltük, hogy kiket támogatunk a jelölésben. Az Egyesületnek volt tekintélye, az addigra megalakult pártok tagjai közül többen tagjai voltak a szervezetnek.
Éppen ezért az MDF mindenképpen meg akarta akadályozni, hogy a faluszépítő egyesület jelölő szervezet lehessen, ezért még a választások elhalasztását is megkockáztatták.
Az akkor leghallgatottabb szombat délutáni rádiós magazin, a 168 óra is foglalkozott a nálunk kialakult helyzettel. Ott az MDF véleményét (az egyébként kiváló egészségpolitikus) Sinkó Eszter képviselte, a Faluszépítő Egyesületet pedig jómagam. Az Országos Választási Bizottság a helyi MDF kérelmét elutasította.
Az önkormányzati választás eredménye tükrözte ezt az MDF akciót is.
– A polgármester-jelölés hogy zajlott?
– Ketten jelentkeztek a faluszépítő elnökségéből, az egyik Mikos Barnabás volt, a másik Elek Sándor. Mindketten a Faluszépítő Egyesület alapítói, elnökségi tagjai voltak. Mikos Barnabás fiatalabb volt, mérnök, kulturált, művelt. Elek Sándor állatorvos, állattartó, agilis, kompromisszum kereső. Végül a két alkalmas jelölt közül Elek Sándort javasolta az egyesület elnöksége.
Váratlan polgármesteri látogatás
– Ön előre kikötötte, hogy nem akar képviselő lenni. A választás után a pénzügyi bizottságnak viszont tagja lett, de csak rövid időre. Miért szállt ki?
A bevásárlóközpont ügyének voltak csúnya kiágazásai. Ezzel nálam átlépték a piros vonalat. Akkoriban a községi újságban írtam egy rövid cikket, csak kérdeztem. Feltettem a kérdést, hogy a szavazások alkalmával vajon kinek az érdekeit képviselik azok a képviselők, akik a területet megszerzett cégben a cégnyilvántartás szerint igazgatósági, felügyelőbizottsági tagságot. Ezeket a tisztségeket nem lehetett vitatni, a hivatalos nyilvántartás nem tévedhet. A reakció, amit a polgármester jegyzett, alpári volt. A helyi politizálásban többé nem vettem részt.
– Elég keményen ment a „politizálás”…
– Az utolsó falugyűlés, amelyre elmentem, témája a Tükörhegyi terület értékesítés volt. Ez akkor már a falu tulajdona volt. Az előterjesztés szerint arról szavaztak a képviselők, hogy x forintért eladja-e a falu lakópark építésére a Tükörhegyi területet. Arról nem esett szó, hogy az infrastrtuktúrát ki fogja kiépíteni (megjegyzem, a faluban nyáron gyakran a csapból nem folyt a víz). Nem szóltam hozzá, de bennem ekkor elég sok kérdés felvetődött. A rendkívüli falugyűlésen a beruházó minden konkrétum nélkül hablatyolt. Másnap, amikor kerestem ennek a cégnek a cégkivonatát, kiderült, hogy nincs ilyen cég. Pár nap múlva Kecskeméten kérték a cég nyilvántartásba vételét. Egy nem létező cégnek nem lehetett meg az általuk hangoztatott hiteligérvénye, a rendkívüli falugyűlésen viszont megszavaztatták a képviselőket az értékesítésről. A cég a területet később nyilván nem tudta megvenni. Akkor ezt a falugyűlést a demokrácia megcsúfolásának tartottam, bolhacirkusznak tartottam a rendezvényt. Ami érezhető volt a nagypolitika környékén, vagyis a kóklerkedés és a szakértelem hiánya, leképződött itt is.
– Miután kiszállt a pénzügyi bizottságból figyelemmel kísérte a folyamatokat, megmaradtak a régi kontaktok?
– A gyönyörű falu (ma város) érdeke mindig is szívügyem volt. Nem cipelek magammal tüskéket. Az emberekkel tartottam a kapcsolatot.
Több évvel később váratlanul meglátogatott az akkori polgármester Elek Sándor. Sokat beszélgettünk. Ma azt mondom, bárcsak előbb csöngetett volna. Megkérdezte, hogy elhiszem-e, hogy nem ő írta azt a bizonyos cikket, amit ő aláírt, de csak később olvasott el. Azt mondtam, hogy ezt nem hiszem, hanem tudom. Azt mondta, hogy volt igazság abban, amit képviseltem. Az értelmes vitáknak, párbeszédnek nagy jelentősége van. Abban az időben is sokkal több figyelmet kellett volna arra fordítani, hogy egymást meghallgassuk. Tudom, hogy jó ember volt a polgármester, Törökbálint lakossága jól választott 1990-ben.
Sziráki András