– Bősz Anett törökbálinti kampányzárója

Először Gerendás Péter játszott és szokásához híven megénekeltette a közönséget, majd Szőke Péter, a Törökbálint Holnap elnöke és Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere biztosította támogatásáról az Egységben Magyarország országgyűlési képviselő-jelöltjét. Utóbbi a pódiumra hívta Csőzik Lászlót, Érd polgármesterét és Bősz Anett, illetve a két városvezető közösen válaszoltak a jelenlévők kérdéseire.  Mindhárman egyetértettek abban, hogy kormányváltásnak jók az esélyei, aki változást akar, menjen szavazni! 

Csütörtökön, az esős idő miatt a Szérűskert helyett – a Törökbálint Holnap meghívására –  a művelődési házban került sor Bősz Anett törökbálinti kampányzárójára. A rendezvény egyik fő attrakcióját Gerendás Péter dalai jelentették, aki ezúttal is – mint legutóbb, az orosz nagykövetség előtt tartott háborúellenes tüntetésen – megénekeltette a közönséget. Ez alkalommal persze nem hatezren és nem a Give peace a chance, hanem mintegy hatvanan a Szép Júlia előadásába szálltak be, de a kórus így is hamar összeállt.

A Liszt-díjas előadóművész fellépését követően Ollero Marco, önkormányzati képviselő, Bősz Anett törökbálinti kampányának főszervezője köszöntötte a résztvevőket. Elsőként Szőke Pétert, a Törökbálint Holnap elnökét szólította, aki támogatásáról biztosította az Egységben Magyarország képviselőjelöltjét, kiemelve, hogy a TH kész a jó együttműködésen alapuló közös munkára.  Ezután a képviselőjelölt beszélt a kampány tapasztalatairól és a vasárnapi választás jelentőségéről. Végül Wittinghoff Tamás érkezett a pódiumra, aki „meglepetésvendégként” magával hívta az eredetileg nézőnek érkezett Csőzik Lászlót, Érd polgármesterét, Bősz Anett férjét. A két városvezető ugyancsak a választás tétjéről, ezen belül számos kérdés között az önkormányzatiság helyzetéről, a reményeik szerint megalakuló új kormány feladatairól mondta el gondolatait, majd Bősz Anettel hármasban a résztvevők kérdéseire válaszoltak. Mindhárman egyetértettek abban, hogy kormányváltásnak jók az esélyei, aki változást akar, menjen szavazni!

Az esemény jó hangulatára jellemző, hogy annak a teremhasználatra megállapodott idő lejárta vetett véget. Igazolódott a régi tapasztalat: egyből lesz közéleti mondanivaló, ha van fogadókészség.

Holnapress