2020-ra sokáig fogunk emlékezni. „Ekkor tört ki ez a Covid-őrület” – mondjuk majd évek múlva. Eszünkbe jut a bizonytalanság: kiderült, hogy jelenkori világunkat is képesek alattomos kis vírusok sarokba szorítani. De az is látszott, hogy az ember szellemileg és anyagilag mennyire erőssé vált, hiszen korábbi járványokhoz képest elképzelhetetlenül gyorsan elkészült az oltóanyag, és több hónapos lezárásokat is képesek voltunk átvészelni.

A bezárkózás, a gyász, a félelem és a munkahelyek megszűnése sötét árnyalatot ad 2020-nak.

Szőke Péter

Ám szerencsére előrelépést is hozott ez az év. A gyakorlatban megmutatkoztak az informatikai online kapcsolattartás lehetőségei, amelyekkel rengeteg feleslegesen környezetterhelő és időpocsékoló utazást válthatunk ki. Az egészégügyi válság megélése pedig ráirányította figyelmet arra, hogy az egészségügyi dolgozók megbecsülése – akiknek nem lehetünk eléggé hálásak – és az egészségügyi intézményrendszer előrelátó fejlesztése ugyancsak feltétele a biztonságos holnapnak.

A 2020-as év Törökbálinton felemásan alakult.

A márciusban elfogadott költségvetésben tudtunk biztosítani forrást jelentősebb és fontosabb fejlesztésekre is, mint például új bölcsőde, új piac építésére, óvodai felújításokra, de sajnos a költségek téves tervezése és az évközi bizonytalanságok miatti takarékosság következtében ezekre a beruházásokra nem került sor. Mindezek miatt a költségvetésben az év végére jelentős maradvány keletkezett, de sajnos a stabilitás így sem garantált.

A kormányzat az országos iparkamara elnökének neve alatt („Parragh ötletei”) teszteli a helyi iparűzési adó (HIPA) elvonására vonatkozó elképzeléseket.

A gépjárműadó elszippantása után más, az önkormányzatok gazdálkodását érintő döntéseket is keresztülvisz, így a helyi adók emelésének tilalmát már elfogadta az Országgyűlés. A HIPA elvesztése esetén Törökbálint az éves bevételei minimum harmadának mondhatna búcsút, és a működőképesség megtartásához is állami gyámkodásra lenne szükség. Reméljük, hogy ilyesmire nem kerül sor, tíz éven belül a Telenor-adó elvétele után immáron másodszor.

Mindenesetre az anyagi alapok ilyen mértékű elvonása az önkormányzatiság végét jelenti!

A legfontosabb témák közül a közlekedésfejlesztési koncepció készíttetését sikerült megvédenünk, annak elkészítése legalább elindult.

Kezdeményezésünkre a város önkormányzata tagja lett a Szabad Városok Szövetségének, amely közvetlenül az Európai Unióból érkező forrásbővítést jelenthet városunknak, a jelenlegi számítások szerint mintegy 1,7 milliárd forintot.

Igyekeztünk rászorítani a helyi Fideszt a demokratikus politikai kultúra alapelemeinek elfogadására.

Ez eleinte sok problémát okozott, mert hozzá voltak szokva, hogy a városunkban is a megszokott „egypártrendszer” keretei között intéződnek a dolgok (ezért még a szocialista is fideszes), vagyis önmagukon kívül senkire sincsenek tekintettel. Leszereltük a túlzó hatalmi igényeiket is. Az év végére a mandátumarányos bizottsági struktúrát is elfogadták. Emellett, a veszélyhelyzet idejére sikerült kialakítani egy olyan egyeztetési mechanizmust is az online informális testületi üléssel, ami már demokratikusabb, mint az országosan jellemző. Év végére ide sikerült az év eleji „hidegháborúból” eljutni, ami véleményünk szerint mindkét fél részéről nagy eredmény.

A javuló együttműködés persze nem jelenti azt, hogy lemondanánk a problémás ügyek feltárásáról.

A felénk forduló egyre nagyobb érdeklődésnek és várakozásnak az is része, hogy az innovatív kezdeményezések, a dinamizálás mellett tegyük átláthatóvá a helyi ügyeket, aminek mi meg kívánunk felelni. 

Tudjuk, hogy 2021. sem lesz könnyű év. Ám remélhetőleg az egészségügyi válsághelyzet megszűnik, a gazdasági problémákat képesek leszünk kezelni, az élet visszatér a normális kerékvágásba és egyre nyugodtabban nézhetünk a jövőbe. Ebben bízva:

Minden kedves Törökbálintinak áldott, békés karácsonyt és boldog újévet kívánok!

                                    Szőke Péter 
                   Törökbálint Holnap Egyesület elnöke