Óriási siker New Yorkban!

Zajos siker kísérte a Magyar Állami Operaház amerikai bemutatkozásának előadásait. A társulat a New York OperaTúra keretében 8 estén 7 különböző programmal kápráztatta el a Lincoln Center David H. Koch Színházának közönségét. Geiger Lajos, Törökbálinton élő operaénekes is részt vett ezen a turnén, ennek apropóján beszélgettünk vele.

Milyen élmény volt részt venni ezen a turnén? Milyen érzésekkel jöttél haza?

Elsősorban a büszkeséget mondanám: én is képviselhettem Magyarországot az Operaház első amerikai turnéján. Goldmark: Sába királynője és Vajda János: Mario és a varázsló című operákban léptem színpadra, de a másik két előadáson is a csapattal voltam – Erkel: Bánk bánja és Bartók: A kékszakállú herceg vára volt még a műsoron –, akkor a nézőtéren. Nagyon büszke voltam, hogy ezt elvihettük az amerikai, elsősorban a New York-i magyar közönségnek. Operaénekesként kíváncsiságból meghallgattam a Metropolitan egy előadását is, és elfogultság nélkül mondhatom, hogy nem voltak alacsonyabb színvonalúak a mi fellépéseink, mint amit ebben a világhírű operaházban láthat a közönség.

Érdekességként az amerikaiak vendégszeretetéről: a Brooklyn-hidat esténként piros-fehér-zöld színnel világították ki a látogatásunk alkalmára. Óriási élmény volt kint lenni!

Itthon milyen előadásokon láthatunk mostanában?

Miskolcon a Hunyadi Lászlóban, illetve Budapesten most játssza az Operaház azt a Bánk bánt, amit Amerikába vittünk. Augusztusban indul megint a Kárpát-Haza OperaTúra, ennek keretében Donizetti: Szerelmi bájital című operáját visszük az elszakított területekre. Tavaly ősszel Székelyföldön voltunk, most a Partiumba megyünk, a következő évadokban Kárpátalja, Felvidék és Délvidék a cél.

Mikor döntötted el, hogy énekes leszel, ráadásul operaénekes?

A zene mindig jelen volt az életemben, de sosem gondoltam volna, hogy operaénekes leszek. Vicces történet, hogy gimnáziumban elvittek minket pont egy Hunyadi László előadásra, és az első szünetben elszöktünk, annyira borzasztó volt. Sok évvel később Eperjes Károly Medjugorje-ben, egy zarándoklaton kapott indíttatás hatására rendszeres imaórákat szervezett a Sziklakápolnába a magyar nemzet és a magyar művészek megújulásáért. Ebbe csöppentem bele, és mivel akkor már a kántorképzőt végeztem, hamarosan az orgona mögött találtam magam. Itt hallott meg Keönch Boldizsár, aki a Zeneakadémia tanára és a Magyar Rádió Kórusának hangképzője volt, és felajánlotta, hogy foglalkozik velem. Ő biztatott később arra, hogy adjam be a jelentkezésemet a Zeneakadémiára, amit végül az utolsó nap délutánján meg is tettem, és elsőre felvettek. 2008-ban diplomáztam, azóta vagyok az Operaházban.

Alapító tagja vagy a Törökbálint Holnap Egyesületnek. Ebben mi motivált?

2003-ban költöztünk Törökbálintra. Jobboldali, keresztény, konzervatív gondolkodású emberként bíztam a jelenlegi fideszes városvezetésben is, amíg azzal nem szembesültem, hogy az eredetileg kommunikált tervekkel ellentétben nem közteret, hanem többemeletes lakóházakat akarnak építeni a Kálvária-domb lábához. Az ez elleni tiltakozás hozott össze olyan emberekkel, akik hozzám hasonló értékrendet vallanak. Velük döntöttünk úgy, hogy létrehozzuk az egyesületet, ezzel valós alternatívát mutatva a törökbálinti embereknek a jelenlegi, idegen befektetők érdekeit szolgáló városvezetéssel szemben. Nincs kétségem afelől, hogy ők a leállított lakóparképítési projekteket az újraválasztásukat követően ugyanígy folytatnák, függetlenül attól, hogy az mekkora terhet ró a városra. Ezért kell nekünk egy pártpolitikán felül álló, lokálpatrióta, az itt élők és a város érdekeit az egyéni érdekek elé helyező alternatívát képviselnünk, ősztől lehetőleg minél nagyobb létszámban a város képviselő testületében is. Bízom abban, hogy együtt tehetünk Törökbálintért: épüljön, szépüljön, és ne beépüljön!