A „Közel az emberekhez” szlogennel kampányoló törökbálinti Fidesz minden kilométerkőnél a kompromisszumkészségét hangsúlyozta, érdemi pozíciót azonban nem engedne ki a kezéből. Ennek háttérben egzisztenciális okok állnak.
A termet – legalábbis eleinte – teljes egészében megtöltő közönség érdeklődése mellett, mintegy öt és fél órán át tanácskozott november 13-án a városi képviselő-testület a megalakulása utáni első ülésén. Amint az várható volt, alpolgármestert nem sikerült választani. Annak ellenére sem, hogy felgyorsultak az események, Elek Sándor polgármester ugyanis e napirendi pontnál jól előkészített javaslat helyett egy mozgóárus étlapját bocsátotta a képviselők elé. Eredetileg párttársát, Földvári Lászlót javasolta a tisztség betöltésére. Majd egyetlen nappal az ülés előtt alternatív kezdeményezést tett: Földvári Lászlót és Szőke Pétert (Törökbálint Holnap Egyesület) főállású, Géczy Krisztiánt (Fidesz) társadalmi megbízatású státuszban ajánlotta, amivel háromra nőtt volna az alpolgármesterek száma. Második lehetőségként az előző ciklusban a tisztséget betöltő Földvári-Géczy duóban gondolkodott.
A vita során a polgármester elmondta, azért terjesztett elő olyan javaslatot, amely nincs tekintettel a képviselő-testületi erőviszonyokra, mert az önkormányzati törvény alapján az alpolgármester tevékenységét a polgármester irányítja, feladatkörét vissza is vonhatja, összességében egy lojalitást feltételező, bizalmi munkakörről van szó. E fejtegetés gyenge pontja azonban rövidesen jelentkezett. Az alpolgármestert ugyanis – ellentétben a jegyzővel, akit a polgármester nevez ki – a képviselő-testület választja meg. Ezért amellett, hogy a helyi fideszesek a bizalom körét miként építgették egymás között az elmúlt években, minimum egy mozzanat erejéig a testület véleménye is fontossá válik. Emiatt, amennyiben a polgármester elfogadásra esélyes javaslatot kíván beterjeszteni és nemcsak „csinálja a cirkuszt”, a többség biztosításához előzetesen meg kell állapodnia a politikai csoportokkal. Itt azonban erre komoly kísérlet sem történt, így jobb híján maradt a variációk bedobálása, kiegészülve azzal a furcsasággal, hogy napok alatt megháromszorozódott az előterjesztett alpolgármesterek-jelöltek száma. Ez utóbbihoz Elek Sándor nagyjából annyi indoklást fűzött, hogy lesz munka mindenkinek, senki nem fog unatkozni, ami jelezte a koncepcionális végiggondoltság színvonalát.
Végül a két fideszes alpolgármester változatról történt szavazás. Amint várható volt, ez a képviselőtestület felét kitevő 6 holnaposoknak nem nyerte el a tetszését, a javaslat nem ment át. Ez Elek Sándort nyilván nem lepte meg, ám miután kifújta magát, másnap délután már morcos hangvételű facebook posztot tett közzé, melyben Szőke Pétert, a Holnap elnökét azzal vádolta, hogy a normális munka megindításának ő a kerékkötője, számára semmilyen kompromisszum nem fogadható el, mivel mindenáron alpolgármester akar lenni.
A kompromisszum szó említésével összefüggésben ki kell emelni, hogy a 6:6-os patthelyzet miatti állóháborúban a fideszesek ezt még a meglehetősen egyoldalú személyi javaslatokhoz is rendszerint hozzábiggyesztették, beélesítve azt a dramaturgia játékot, hogy a helyi közvéleménynek megmutassák: ők a jó fiúk, vinnék előre az ügyeket, még Szőke Péter alpolgármesterségébe is belemennének (kompromisszumként, két saját emberük jelölése mellett), ám a nagyvonalúságuk ellenére sem sikerül megállapodni. E beállításnak természetesen a valósághoz nem sok köze van, érdemi pozíciót ugyanis nem engednek ki a kezükből. A Holnap elnöke pedig legfeljebb azért kakukktojás a potenciális települési vezetők között, mert egzisztenciája a politikától független, van állása, mérnök-informatikusi végzettsége, sokéves, a versenyszférában szerzett munkatapasztalata. A fideszes alpolgármester jelölteknél – akik az előző ciklusban is várost szolgálták – alapvetően más a helyzet, ők egzisztenciálisan lényegesen jobban kapcsolódnak a helyi politikához. Elek Sándor kísérlete tehát alpolgármesteri pozíció szinte kizárólag a polgármesterhez kötődő értelmezésére nem annak a jele, hogy a közigazgatási jog elméleti szakemberévé vált. Sokkal inkább a „Senkit sem hagyunk az út szélén” szlogen törökbálinti verziójáról van szó, amely így hangzik: „Semelyik volt alpolgármesteremnek nem engedem el a kezét”. Kérdés persze, hogy mit szólnak ehhez a törökbálintiak, akik októberben aligha arra szavaztak, hogy hűségjutalomként bárki is rajta maradhasson az önkormányzat fizetési listáján.
A szakbizottságok felállításánál ugyancsak a kompromisszum kifejezés röpködött leggyakrabban a légtérben. Nehezen megfejthető okból a képviselő-testület elfogadta, hogy ezek tagjainak létszámát a kétszer hét és egyszer kilenc főről minden esetben tízre növeli. Ennek következtében valamennyi bizottságnak hat képviselő tagja lesz, vagyis helyet kap benne a fél képviselő-testület. Ehhez jön négy külsős, már amennyiben a „beülő” (kevés szakismeret, de valakit muszáj delegálni) képviselők mellett szóhoz jut. Félő ugyanis, hogy a felduzzasztás az elvégezhető érdemi munkával fordítottan lesz arányos.
A bizottsági tisztségek elosztásánál a kompromisszumkötés öröme megtört. A helyi Fidesz szocialista segéderője, Szentmiklósi-Tóth Tamás jelölése ugyanis megakadt a testület torkán. A bizottsági tisztségek porciózásának kezdeti varázsigéje, a „paritás” hirtelen árulkodó lett, felmerült ugyanis a kérdés, hogy mivel a fideszes csoport a helyek elosztásánál az MSZP elnökével saját embereként számol, mindez annak beismerése-e, ami egyébként nyilvánvaló. Ekkor azonban fiatal demokraták gyorsan retorikát váltottak és a legfontosabbnak tartott szakbizottság, a Pénzügyi és Jogi Bizottság (PJB) elnökének javasolt városi MSZP elnököt máris a szakmaiság és a pártokon felül emelkedni tudás verbális nyílzápora védte. – Nem azt kell nézni, hogy ki honnan, melyik pártból jött, hanem csak a város érdekét! – hangzott az országos politika legutóbbi, „ezek a ma Lenin-fiúi” Kövér László-i elrettentéssel nehezen összeegyeztethető érvelés.
A sajátos hangulatú vitára a koronát azonban maga Szentmiklósi-Tóth Tamás tette fel, aki az e napirendnél először mintegy negyedóra után szólalt meg. Ám rögtön támadásba is lendült: számonkérte az egyik ellenoldali képviselőtársa állítólagos politikai színeváltozását, miközben ő sok éve felvállalja az MSZP-t! – adta elő mindezt gyakorlatilag a helyi Fidesz frakcióból.
A födémek a helyükön a maradtak, ám így is hiába engedte volna át Elek Sándor megint csak hangsúlyozottan kompromisszumkész javaslata a Városfejlesztési Bizottság elnöki tisztét a Holnapnak, Szentmiklósi-Tóth Tamás nem lett PJB elnök, a bizottsági tagok megválasztására sem került sor.
A számos esemény közül jelen tudósítás keretei között kell szólni a helyi sajtó helyzetének megtárgyalásáról. Már csak azért is, mert ez ízelítőt adott a hatalom jellemformáló erejéről, még ha történetesen kicsike hatalomról van is szó. Az Ollero Marco által előterjesztett téma vitájában ugyanis Elek Sándor polgármester tanulságosan levezette, hogy ő és párttársai azért vannak feltűnő sűrűséggel jelen a közpénzből is finanszírozott Törökbálint MA című kiadványban, mert rendszeresen eljárnak a helyi eseményekre és nem tehetnek arról, hogy emiatt folyton őket fotózzák, illetve említik a cikkekben. Ahhoz persze így is kivételes szerencse kellett, tehetjük hozzá, hogy az augusztusi szám címlapjára, amikor valamilyen okból éppen három jó kiállású férfit kerestek, őket véletlenül éppen a polgármester és két alpolgármester személyében találták meg, nyilvánvalóan politikafüggetlen szerkesztési elvek alapján.
A jövőbe tekintő daliák ekkor még nem sejthették, hogy nemsokára egy első éves egyetemista szegezi nekik és frakciójuknak a kérdést: Mit kívánnak tenni a helyi sajtó propagandatermékükké silányításával szemben, a pártatlan önkormányzati tájékoztatás megteremtése érdekében?
Ez amolyan kegyelmi pillanatnak is tűnhetett, hiszen ne vitassuk el, hogy a megkérdezetteknek valamikor lehettek (hasonló) elveik, így talán volt idő, amikor az esélyegyenlőségről se azt gondolták, hogy a „nekem tizenöt, neked semmi” teljesen rendjén van. Ám a kivételes minuta nem tartott tovább, mint egy rossz emlék elhessentése. Tudomásul kell venni, mára ebből az a politikusi arc poetica maradt meg, hogy bármennyiszer teszik bele a képem a közpénzből finanszírozott helyi lapomba, az nekem sohase lehet elég, mert ez így szép, így természetes.
Sziráki András