Elek Sándor büntetőperének fő kérdésévé az válhat, hogy egyáltalán mit kell tudnia a világból egy polgármesternek

Sok éve a Füles rejtvényújságnak volt egy „Mit ítélne Ön?” című rovata, amely egy-egy labdarúgó játékvezetői feladványból állt. E rovatból lehetett megtudni például, hogy amennyiben az ötösről kapukirúgást végző játékos nem a mezőnybe, hanem a saját kapujába bombázza a labdát, az nem öngól, hanem szöglet…
Mit ítélne ön?Mostanában Törökbálinton beszédtéma, hogy a város polgármesterének, Elek Sándornak a büntetőügye tartogat-e hasonlóan meglepő „jogalkalmazási csavart”. Ennek (első) tárgyalására március 12-én kerül sor. A részletekkel azért is érdemes foglalkozni, mert a helyi közvélemény a június 9-i önkormányzati választáson meghozhatja a maga ítéletét, tágabban azonban az ügy egyre furcsább módon veti fel a kérdést, hogy tulajdonképpen mit várhatunk el egy városvezetőtől, meddig terjed a felelőssége.

A telekügy kipattanása

A telekértékesítésekre lakossági megkeresés alapján derült fény. A polgármesteri hivatal egyik dolgozója építkezésbe fogott, az utcában a vízelvezetést is feltűnő gyorsasággal megoldották. Ennek kapcsán érkezett jelzés, hogy az önkormányzattól vásárolt telek árával nincs minden rendben. A Törökbálint Holnap (TH) képviselői ennek utánajártak.
Kiderült, hogy az ingatlanok értékesítésére vonatkozó, átruházott hatáskörben hozott polgármesteri döntésekben valóban akadnak furcsaságok, és találni olyat is, ami nem véleményes, hanem gyakorlatilag objektív.
2018-ban, illetve 2019-ben egy-egy esetben az ár még az értékbecslésben megállapított összeget sem érte el! Márpedig ez lenne a törvényi minimum. Ráadásul a vevő a polgármester két közeli munkatársa!
Ezek után a TH-sok két értékbecslővel felbecsültették a kérdéses telkek eladáskori értékét, ezek számottevően meghaladták a hivatal által rendeltben szereplőket. Így került sor a feljelentés megtételére.

A matek

Képünk illusztráció!

Az egyik telek az Annahegyen 800 m2- es területű, ezt 4,5 millió forintért adta el az önkormányzat. Értéke a hivatal által megrendelt értékbecslés szerint 5 millió 30 ezer Ft, míg a TH által megbízott értékbecslők 10 millió 900 ezer Ft, illetve 11 millió 800 ezer Ft összeget állapítottak meg.
A másik ingatlan a Tükörhegy lábánál egy közel 600 m2-es telek kis házzal, amely 8 millióért kelt el. A hivatal által felkért értékbecslő szerint az értéke 8 millió 800 ezer Ft, a TH-sok által megbízottaknál 13 millió 600 ezer Ft, illetve 13 millió 200 ezer Ft.
Az önkormányzat részéről eleve felvállalt, a hivatal által megrendelt értékbecslés alapján is megjelenő értékvesztés tehát 1 millió 300 ezer Ft. Az egyik szerződésre vonatkozó előterjesztésben még bele is írták, a vételár megállapításánál a polgármester figyelemmel volt arra, hogy a vevő már 10 éve a polgármesteri hivatal dolgozója.
A TH által készíttetett értékbecslések középértékét véve viszont a különbözet az első telek esetében 6 millió 850 ezer Ft, a másodiknál 5 millió 400 ezer Ft, ami összesen 12 millió 250 ezer Ft. A vád tárgyává tett cselekményt, a folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelést az ügyészség jelentős értékre állapította meg, melynek értékhatára 5 milliótól 50 millió forintig terjed.
Az értéket illetően az is valamelyest orientáló, hogy a feljelentés szerint a 4,5 millióért eladott telekre nem sokkal később 24 millió forintos jelzálogot jegyeztek be. Ez azonban már abban a fázisban történt, amikorra a tulajdonos a telek állapotának javítása érdekében különböző munkákat elvégeztetett.

A védekezés

Elek Sándor védekezésének két fő eleme van, melyek jogi képviselőjének nyilatkozatából a „Tényező” című kampánylapban is jól követhetők. Az egyik, hogy az utólagos értékbecslések nem az eladáskori, hanem a készítéskor észlelhető körülményeket vették figyelembe. Márpedig a tulajdonosok sokat költöttek a telkekre, hogy azok beépíthetők legyenek.
A másik, az utóbbi időben hangsúlyossá vált érv, hogy az értékesítéseket a polgármesteri hivatal apparátusa készítette elő és mindenki mindent rendben talált. „A vádirat megkérdőjelezi minden magyarországi önkormányzati eljárás rendjét” – állapította meg ennek kapcsán a jogi képviselő. A polgármesternek nem kell értenie az ilyen ingatlaneladásokhoz.
Elek Sándornak az üggyel kapcsolatosan mindeddig egyetlen önkritikus megnyilatkozása sem volt, úgy érzi, hogy nem hibázott. A BKTV-nek adott interjúban már a „matató” ügyészségre tett rosszalló megjegyzést, illetve homályosan utalt arra, hogy amennyiben a bírósági eljárás az önkormányzati választás előtt számára rosszul végződne, valakiknek nagyon kell tartaniuk valamitől.

A hatóságok

A 2020. szeptember végén megtett feljelentés és a 2023. szeptember 19-i vádemelés között közel három év telt el. Két környékbeli rendőrkapitányság összeférhetetlenség címén tovább passzolta az ügyet, amely így Székesfehérváron kötött ki.
Innen 2023 áprilisában továbbította vádemelési javaslattal a rendőrség az Érdi Járási Ügyészségre.

Kérdések

A büntetőjogi felelősséget a bíróság tisztázza, a döntés találgatása nem a mi dolgunk. Ám az a politikai felelősség szempontjából is érdekes dilemma, hogy mi egy városvezető dolga, mit lehet számon kérni rajta. Például számít-e a tapasztalat? Elek Sándor ugyanis 2006 óta tagja a képviselő-testületnek, volt a pénzügyi és jogi bizottság elnöke, alpolgármester, 2018-19-ben már a városvezetői ciklusa végén járt.
Igaz, hogy a polgármesteri tisztség betöltéséhez jogszabály nem határoz meg képesítési követelményeket, ám kérdés: egy-egy ilyen telekeladás megítéléséhez valóban kell pénzügyi-jogi szakértelem?
Amikor egy vezető a saját maga által is többször hangoztatott szabályt (egy forinttal sem adhatok el semmit az értékbecslésben meghatározott ár alatt) megszegi, hibát kizárólag az apparátus követ el? Ha azt észleli, hogy a vételár feltűnően alacsony, nem általános elvárás, hogy az előkészítés felülvizsgálatára utasítsa a kollégáit? Vagy az ingatlanárakkal sem kell egy alapvető szinten tisztában lennie?
Ha ez így van, polgármesterséget sokan gondolnák a világ legjobb foglalkozásának: viszonylag jó jövedelem, nem feltételez elemi ismereteket sem, cserébe viszont felelősség sincs!
Csodálkoznánk, ha ez lenne a történtek konklúziója. Ám mindennek megítélésében végső soron a bálintiak mondják ki a döntő szót.

Sziráki András