Törökbálinton is nagy az érdeklődés az ellenzéki előválasztás iránt. Részvételi adatok közlésére nem vagyunk felhatalmazva, ám sokat elárul, hogy a szavazólapok eleve felültervezett mennyisége nem lesz elég, továbbiakat kellett rendelni. Az ellenzéki szavazók tehát a reméltnél is jobban vevők arra, hogy beleszóljanak a jelöltek kiválasztásába. A mozgósítás képessége döntővé válhat, ezért is javasoljuk mindenkinek, hogy már ez alkalommal is éljen a demokratikus jogával.

 

Nem elég letenni a voksot, le is kell azt adni!   

Pénteken (szeptember 24-én) 

a törökbálinti piacon leszünk 10-től 14 óráig.

Szombaton (8-18. óráig) visszatérünk az immár megszokott helyünkre, a Munkácsy Mihály utcai parkolóba 32. szám elé, a Hősi emlékmű buszmegálló közelébe.

Vasárnap is itt leszünk megtalálhatók 10-18. óráig.

Minden bizonnyal hétfőn és kedden kinyitunk, de ezeken a napokon a nyitva tartás  pontos idejéről még nem döntött a helyi előválasztási bizottság (HEVB), erről később adunk tájékoztatást.

Javasoljuk, hogy éljenek a demokratikus jogukkal! A részvétel azt mutatja, hogy a reméltnél jóval több ellenzéki szavazó vesz részt a legalkalmasabb jelölt kiválasztásában.

Az előválasztás is választás!

Nem elég magunkban letenni a voksot a legjobbnak tartott jelölt mellett és várni jövő tavaszig, le is kell azt adni, már most!

dr. Sziráki András
törökbálinti sátorfelelős, HEVB tag