Jön a HOLNAP decemberi száma!

„Ez azért itt, Törökbálinton olyan, mintha politikusosdit játszanánk”

beszélgetés Turai Tamás önkormányzati képviselővel

Az interjút mindenképpen édesapád egészségi állapota felőli érdeklődéssel szeretném kezdeni, akit – mint azt szerintem sokan tudják – kisebb stroke ért. Hogy van ő most?

Köszönöm az érdeklődést, majd egy fél, egy év múlva lehet igazán meglátni, hogy hová jutottunk el. Minden nap picivel jobban van. Óvatosan menni már tud, a bal kezét még kevésbé képes használni. Remélhetőleg később ebben is lesz kedvező változás. 

Turai névvel nem egyszerű Törökbálinton közéleti tevékenységet folytatni. Téged mennyiben befolyásol, hogy édesapád közel 15 éven át polgármesterként, de más tisztségekben is 1990. és 2014. között meghatározó szerepet játszott?

Nyilván az ő árnyékából nem könnyű kilépni. De amíg egy „mezei” képviselő vagy, addig ez nem olyan sokat számít. A kampányban találkoztam mind pozitív, mind negatív visszajelzésekkel, persze a szaldó összességében pozitív volt. Én azt gondolom, amit talán mindenki más gondol ilyen helyzetben: igyekszem függetleníteni magam és olyan eredményeket elérni, hogy a későbbiekben ne édesapámon keresztül ítéljenek meg, hanem az alapján, amit nekem sikerült elvégeznem.

Mi vonzott a politikába? A Törökbálint Holnappal hogyan kerültél kapcsolatba?

Igazából a politikába nem nagyon vonzott semmi! Ma se vonz. Inkább azt mondanám, hogy a 2014-es választás előtt kívülről látva dolgokat úgy éreztem, nem minden működik úgy, ahogy én azt jónak tartom, és szeretnék tenni azért, hogy javítsunk ezeken. Független jelölt voltam, ennek minden előnyével és sok-sok hátrányával, ami az eredményben is megmutatkozott.  A mai magyar közéletben egy tízen néhányezres kisvárosban a függetlenek számára nem terem babér. A Holnappal úgy kerültem kapcsolatba, hogy a ’14-es választás után beszélgettem Szőke Péterrel, akivel már ekkor egyetértettünk sok dologban. Így abban, hogy egy minden pártot és ideológiát lehetőleg alfától ómegáig magába foglaló, de csak Törökbálinttal foglalkozó helyi civil közösség létrehozásában lenne fantázia. Beleértve azt is, hogy próbáljunk meg lépni a képviseleti demokráciától a részvételi demokrácia irányába, vagyis igyekezzünk bevonzani az embereket. Korábban magam is azt tapasztaltam, hogy kis embereket kihagyják a nagy dolgokból, és ezen nekünk változtatnunk kellene, partnernek tekinteni őket, amit egyébként nagyon jó néven vesznek.

A politikai karaktered édesapádtól erősen különbözik. Míg ő inkább vezér típus, Te jó csapatember vagy.

Nem igazán tudnám megmondani, hogy ő milyen volt polgármesternek. Reggel megborotválkozott, elment polgármesterkedni és este hazaérkezett. Annak idején nem annyira követtem az itteni folyamatokat, utólag kapok visszajelzéseket arról, hogy ő mit, hogyan csinált, miben volt ügyes, rafkós és miben nem értettek egyet vele. Az én ténykedésemről pedig annyit, hogy nem igazán gondolom magam vezetőnek, inkább mindig „másodhegedűs” szerepben, megfelelő vezető mögött egy operatív emberként képzeltem el magam. Az iskolában is a feladatköröm szervezési és működési igazgató-helyettes volt. Azokra a szervezési feladatokra kaptam megbízatást, melyeket a mérnöki vénából adódóan jól csinálhattam.

Van bennem egyfajta „pitbull” szemlélet. Ezt úgy értem, hogy ha valamilyen feladatra ráharapok, onnantól kezdve nem engedem el, hajtom az ügyet. Ahogy korábban az iskolában a titkárnőnk mondta, sok ügy kerül bele az ME-mappába. Vagyis, hogy „magától elintéződik”, elfelejtjük, megszűnik ügy lenni. Ezeket szoktam és szeretném most is kézben tartani, úgy mondjuk az informatikában, hogy „pingelni” az érintetteteket: na, mi van, hogy halad, kész van-e már?! A végén megunják, mint a bibliai példában a bíró, aki inkább igazságot szolgáltatott, annyira elege volt abból, hogy az igazságtalan döntése miatt állandóan a nyakára jártak.

Téged legtöbben középiskolai tanárként és igazgató-helyettesként ismernek. Én is meglepődtem azon, hogy ezek szerint eredetileg nem tanár vagy.

Eredetileg programozó matematikusnak indultam, de az túl elméleti volt a számomra, ezért átnyargaltam villamosmérnöki karra, és orvostechnikai mérnökként végeztem. Utána csöppentem bele a tanításba és akkor már ezen a vonalon maradva szereztem mérnök-tanári képesítést, majd fizika tanári végzettséget, a vezetői pozíció betöltéséhez pedig közoktatásvezetői szakvizsgát tettem.  A harmincas éveim közepéig folyamatosan tanultam. Az utóbbi 6-8 év lazább volt, bár most éppen járok egy programozói képzésre.

Azt visszaigazolhatom, hogy amire ráharapsz, azt elég komolyan csinálod. Nem véletlenül kaptad tavaly a második legtöbb szavazatot a képviselő-jelöltek közül…

Valamelyik, a Holnappal nem feltétlenül baráti érzelmű portálon volt egy rövid kis elemzés a választásokról, melyben nagyon kedvesen „impozánsnak” minősítették az eredményemet. Ennek okaként két dolgot jelöltek meg: édesapám nevét és a „furfangos” kampányt. Nos, a furfangos kampányom abból állt, hogy két-három alkalommal végig trappoltam a választókerületemen, mindenhová bekopogtam és nagyjából a választók 60 százalékával sikerült beszélnem. A legtöbben örültek a személyes megkeresésnek, nagyon sok emlékezetes pillanat maradt meg. Nem mondom, hogy azóta is égnek a vonalak, de rendszeresen érkeznek telefonhívások, e-mailek, hogy ezt-amazt el kellene elintézni. Nem hagytam abba ezt a dolgot, a választás óta is járom a választókerületet. Ebben persze van kockázat is, így például tavasszal először azért szórólapoztam, mert az Őrház utca felújításáról március 12-én lakossági fórumot akartunk tartani, majd azért, hogy ezt lefújjam, ugyanis időközben kihirdették a veszélyhelyzetet. De Flóra kemping ügyében a lakossági felmérésről tájékoztatásnál már sikeresebb voltam és ismét számos választóval találkoztam.  

Mit szeretnél elérni, azt kell mondanom, hogy politikusként, mert az önkormányzati képviselő már nagyjából annak számít?

Ez azért itt, Törökbálinton olyan, mintha csak politikusosdit játszanánk. De a kérdésre válaszolva, először is úgy korrekt, ha azokat mondom el, ami a programomban is szerepel. Választókerületemben, a MÁV-telepen, a városnak ezen szélső-külső részén nem kifejezetten történtek az elmúlt 10-15 évben nagyobb fejlesztések. Szeretnék itt is változásokat elérni, hogy élhetőbb, jobban közlekedhető, az emberek számára megfelelőbb környezet alakuljon ki. Ebben azért elég nagy szerencsém van, mert a jelenlegi időszakban indult el az Őrház utca fejlesztése, és ez sokat számíthat majd. Folyik a Flóra kemping területe kezelésének előkészítése, bár a Covid miatt erre a jövő év elejére kerül sor. Itt lakossági felmérés és fókuszcsoportos mélyinterjúztatás történik, melyekben szintén részt vehetek.

A város ügyeiben pedig igyekszem úgy képben lenni, informálódni, hogy Törökbálintot jól szolgáló javaslatokat támogassak.  A felelősségünkre gyönyörű példa a településszerkezeti terv 2001-ben történt módosítása, melynek a negatív hatásai csak most, két évtized múlva jelentkeznek. Ezért van nekünk most gondunk a Napligettel, vagy éppen a Tükörhegy IV. beépítésével, és vannak még más folyományai ezeknek a dolgoknak.

Mi az a szakpolitika, melyben maradandót alkothattok?

Eredetileg nem voltak prekoncepcióim, azt kivéve, hogy Törökbálint folyamatos növekedését, kisgömböc voltát nem szabad hagyni. De még a kampány előtt megmutatkozott, hogy mindenkit a közlekedési témák érdekelnek a legjobban. Ezért is jó, hogy a közlekedési koncepció készítését a múlt évben sikerült elfogadni és már elindult ennek a közbeszerzése. Ez majd választ tud adni a városon belüli kérdésekre, illetve ki tud térni a szomszéd települések viszonylatában kisebb, lokális problémákra. Persze látni kell, hogy húsz évvel ezelőtt messze nem jutott annyi gépjármű egy háztartásra, mint ma. Végig lehet sétálni bármelyik kis utcán, 10-15 autót biztos parkol az út szélén. Van, aki szerint ezzel együtt kell élni, de én megértem azokat is, aki ezt a helyzetet nem tartják természetesnek, régen nem ezt szokták meg és azt várják el, hogy csökkentsük a zsúfoltságot.

A Holnap sokszínűsége milyen tapasztalat a számodra?

Messze a választások előtt, talán a második workshopon, amikor programunkat dolgoztuk ki, az jutott eszembe, mintha mi lennénk a Judea Népe Front a Brian életéből. Ott ültünk és mindenki mondta a maga idealizmusát. Elbeszéltünk egymás mellett, a beszédidőnek talán a tíz százaléka hasznosult. De aztán csak sikerült egy olyan elemeket tartalmazó programot összehozni, amelynek megvalósítása esetén egy sokkal szebb Törökbálintunk lehetne. Az alaphelyzet persze nem változott. Abban biztosan különbözünk egy pártszervezettől, hogy ott megmondják az embernek mit, hogy kell csinálni, olyan nagyon ötletelni nem lehet. A mi megbeszéléseinkre viszont az a jellemző, hogy sokan sokféleképp látjuk a dolgot, aminek hangot adunk, vitatkozunk, és ez néha még parttalanná is válik.

E „parttalan” viták során persze kiderült, hogy Neked már a politika szóhoz is elég ambivalens a viszonyod. Mindenesetre szeretnéd nagyon etikusan és a partnerekre leginkább tekintettel lévő módon csinálni a dolgokat. Változott az ezzel kapcsolatos „idealizmusod” az elmúlt egy év alapján?

Nagyon szeretném, hogy ez a fajta idealizmusom ne változzon, mert ez azt jelentené, hogy én is belesimultam azokba a dolgokba, amelyek számomra nem feltétlenül szimpatikusak. Édesapámat a ’14-es választások előtt megkérdeztem, hogy milyen tanácsot adna nekem és akkor ő azt mondta, hogy ne vágjak bele ebbe a dologba. Vagyok annyira önfejű, hogy én ezt a tanácsot nem fogadtam meg. De most is azt mondom, hogy itt, kicsiben nem szabadna ennyire átpolitizáltan működni. Az elmúlt egy év azt mutatta, hogy sok tekintetben mégis ez a helyzet. Azt az idealizmusomat, hogy bemegyünk a testületi ülésre, ott végig hallgatunk mindenkit, majd a józan érvek hatására, bölcsen döntünk, a valóság nemigen tükrözte vissza, ez tény. De nem szeretnék erről a lehetőségről teljesen lemondani, mert ha az ember sokat visszavesz az eredeti elképzeléseiből, nem igazán van, ami motiválja.

Talán nem árulok el titkot, ha elmondok egy nagyon jellemző esetet az egyik informális képviselő-testületi ülésről. Erre még a ciklus elején, talán tavaly decemberben került sor. A polgármester úr felkérésére Boros Péter, köztiszteletben álló közlekedési szakértő vezette, és ő azzal a kérdéssel indított, hogy ugye minden jelenlévő Törökbálintért akar tenni, amire nagy volt a bólogatás. A második kérdés az volt, hogy ugye senki sem vonja kétségbe, hogy a többieket is ugyanez a cél vezeti. Erre a nagy csend és a sok lesütött tekintet volt a választ. Sajnos, én sem szólaltam meg. Nem tudom, hogy ebből a kölcsönös bizalomhiányból miként lehetne kikerülni, pedig ez sok mindenre megoldást jelentene.                                                

Sziráki András