Következő riportunk a törökbálinti Hegedűs Jánossal, válogatott labdarúgóval, a Puskás Akadémia csapat oszlopos tagjával készült.
Egy mai profi labdarúgónak hogyan telik egy napja? Abból a szempontból is kérdem, hogy mikor gyerekként FIFA-val játszottál, biztosan gondoltál rá, hogy egyszer te is olyan profi labdarúgó szeretnél lenni, mint a játékban játszó kedvencek, ilyennek képzelted az életet?
Ez az érzés nem múlt el, hiszen a mai napig játszom a FIFA-val, de mindig is olyan életet szerettem volna, ahol megismernek az utcán. Általában délelőtt van edzésünk, kivéve a keddi napot, mert akkor kettő is van. Sokat foglalkozom az edzéseken kívül a testem karbantartásával is. Rengeteget járok masszőrhöz, illetve Keresztapukámhoz, Szabó Józsefhez, aki remek szakember, és nem mellesleg nagyon jó tanácsokkal lát el, hiszen ő is focista volt.
Labdarúgó-karriered során esetleg volt olyan döntés, amit megbántál, pl. nemet mondtál egy nagyobb hírű, múltú, kecsegtető klub hívásának? És most hogyan látod, ha majd 20 év múlva visszatekintesz, és azt mondod: igen, szép volt, Janó, hogy ezt mind elérted – mire lennél büszke?
Semmit sem bántam meg, de azt hozzá kell tenni, hogy még nagyon az elején járok a karrieremnek. Hála Istennek, mindig jó döntést hoztam, például amikor úgy döntöttem 13 évesen, hogy Szombathelyre szeretnék menni az Illés Akadémiára egy kollégiumba. Az akadémián 100%-ig a focira tudtam koncentrálni és pár év múlva már alapemberként játszottam a Haladás első csapatában, és megkeresett a Puskás Akadémia is.
Eddigi pályafutásom csúcsa mindenképpen a Magyar Kupa döntő volt, ahol végig játszhattam. Valamint a mérkőzést követő napon meghívást kaptam a felnőtt A válogatottba is.
Tudom, hogy szüleidre nagyon büszke vagy, és hogy rengeteg támogatást kaptál tőlük. Mit mondtak neked, amikor az első NB1-es klubhoz igazoltál; túl voltál első elsőosztályú meccseden, utánpótlás-válogatott lettél, és amikor lőtted azt a hatalmas, félpályás gólodat Dibusz Dénesnek, a válogatott kapusának?
Valóban, hiszen mindent megteremtettek nekem ahhoz, hogy én most itt lehessek, ahol vagyok. Sok mindent feladtak csak azért, hogy nekem jó legyen, és én ezért nagyon hálás vagyok nekik. A családban inkább Anyukám az, aki mindig megdicsér, hiába játszottam gyengébben az adott meccsen. Apa mindig elmondja azt is, ha nagyot hibáztam, és természetesen azt is, ha jó megoldást választottam. A Fradinak lőtt gólom után nagyon sok üzenetet, telefonhívást kaptam és természetesen a szüleim is gratuláltak ☺
A napokban volt hír, hogy Olaszországból is figyelik a játékodat. Hogy érzed, melyik európai bajnoksághoz passzol leginkább a te játékstílusod? Hol éreznéd a legjobban magad, és van-e esetleg titkos álmod a jövőddel kapcsolatban?
Minden focista álma az, hogy egyszer TOP bajnokságban játsszon, így nekem is. Teljesen mindegy lenne, hogy melyikben, de ha választanom kellene, akkor a Spanyol Bajnokságot mondanám.
Amikor Törökbálinton cseperedtél az Alsóerdősor utcai pályán, és talán többet voltál a pályán, mint otthon, mi fogott meg a foci varázslatos légkörében, és kiktől tanultál a legtöbbet, lestél el cseleket, és lettél az a Hegedűs Janó, akiről az elmúlt fél évben a törökbálintiak beszéltek?
Az akkori felnőttcsapatban olyan játékosok játszottak, akiktől csak tanulni lehetett. Amit mindig elmondok, hogy nekem két példaképem van, Apukám és Róza László. Tőlük is rengeteg apróságot lestem el, amik a fociban nélkülözhetetlenek.
A cseleket konkrétan Csintalan Csabától. Imádtam, amikor a lövőcseleivel bolondította a védőket. A szabadrúgásokat nagyon kicsiként Apukám testvérétől, Hegedűs Imrétől tanultam. Megmutatta, hogyan tegyem le a labdát, mikor a sorfal felett szeretném a kapuba csavarni. Valamint Pop Richárdtól, aki akkor az U19-es csapatban játszott. Átlagon felüli rúgótechnikával rendelkezik, és a mai napig nagyon jó barátok vagyunk.
Végül, de nem utolsó sorban két embert szeretnék még megemlíteni. Miskei Attilát, aki Budaörsön volt edzőm, aki barátként, illetve már-már családtagként tanított és tanácsokat adott a nagybetűs élethez. A másik személy keresztapukám, Szabó József, akihez – ha bármilyen problémám van – mindig fordulhatok és rengeteg tanáccsal lát el.
A családomnak, beleértve a Nagyszülőket, és barátnőmnek, Tóth Evelinnek, aki mindenben támogat és jóban-rosszban mellettem áll, nagyon sokat köszönhetek.
Erdélyi-Sándor Áron