Törökbálint Holnap Egyesület honlapja
2024 júl 14

A Köles-dűlő fejlesztésére vonatkozó tervek – mit tudunk eddig?

Lakossági fórum: július 16., 17. óra. Városháza, képviselő-testületi tárgyaló

1. A helyszín

A Köles-dűlő a Törökbálint 078/3 hrsz-ű ingatlan, ami a Raktárvárosi út, a Pannon út, a Diósdi út, az Arborea díszfaiskola és a törökbálinti temető között helyezkedik el.  A mintegy 40 hektáros, ekkor még mezőgazdasági terület a nyolcvanas évek végén a Sasad Tsz-től került magántulajdonba. A beépítési jogot eredményező átminősítés a kétezres évek első felében azzal a céllal történt meg, hogy a településnek helyi iparűzési adó (HIPA) bevételeket hozó cégek költözzenek ide. Erre azonban nem került sor. A terület jelenleg nyitott rét, amelyen mezőgazdasági tevékenység folyik.TOVÁBB OLVASÁS

2024 júl 10

Dubaji multimilliárdos fejlesztene a Köles-dűlőn – lakossági fórum július 16-án

Meglepő lenne, ha a világ egyik leggazdagabb embere megpörgetné a földgömböt, és az ujja éppen a mi Köles-dűlőnkön állapodna meg! – írta a hír hallatán egy kommentelő. A meghökkenést azonban árnyalja, ha a multimilliárdosnak vannak magyar érdekeltségei, így Budapesten már az InterContinental és a The Ritz-Carlton szállodák tulajdonosa. Márpedig Khalaf Ahmad al-Habtoor esetében ez a helyzet, aki Törökbálintra privát rezidencia, humán szolgáltatók, valamint sportlétesítmények építését tervezi.    

Időpont: 2024. július 16., 17:00

Helyszín: Városháza, Képviselő-testületi terem

„A lakosság széleskörű tájékoztatására hivatott ’Városfejlesztési beszélgetések’ című programsorozat keretében egy, a Köles-dűlő területére vonatkozó fejlesztési elképzelés kerül ismertetésre” – adta hírül kissé megtévesztő szürkeséggel a városi önkormányzat abban a meghívóban, amellyel a július 16-án, 17 órától tartandó lakossági fórumra invitálja a bálintiakat.

Az esemény ugyanis ennél jóval érdekesebb! Úgy tűnik, a világ ötven leggazdagabb embereinek egyike, Khalaf Ahmad al-Habtoor nézte ki magának 078/3 hrsz-ű területet, hogy azon többféle humán szolgáltatót és sportlétesítményt, valamint privát rezidenciát építsen. Mivel a terület magántulajdonban van, az elképzelés az önkormányzatot annyiban érinti, hogy a megvalósításhoz a helyi építési szabályzat (HÉSZ) módosítására lenne szükség.

A tervekről a vonatkozó képviselő-testületi előterjesztésből eddig a következőket lehet megtudni:

„A tervezett fejlesztés fő megközelítése a Yettel székházelőtti körforgalomból történik. Ezen a területrészen üzletek és szolgáltatások helyét jelöli a terv. A szolgáltató központtól nyugatra eső részen – Diósdi út felőli megközelítéssel – óvodát, 12 osztályos nemzetközi iskolát és kollégiumot magába foglaló komplexumot, észak-keleti irányban   magánkórházat, sportklubot ábrázol a terv. A sportpályák (tenisz, padel stb.), a lovaspóló pálya és a hozzátartozó istállók a terület északi részén, a Pannon út mentén kapnak helyet. A magánparkkal körülvett rezidencia a koncepció egyik központi elemeként jelenik meg. A magánterületet és az egyéb rendeltetéseket összekötő közparkot mesterséges vízfelület választja el egymástól. A temető melletti területen kiszolgáló létesítmények (pl. személyzetilakások) kerülnek elhelyezésre.”

 Az ilyenkor szokásos beruházói igénnyel ellentétben a HÉSZ-módosítás nem az építési lehetőségek növelését, hanem a zöldfelület bővítését célozza.  A terület egészének ún. különlegesen jelentős zöldfelületet igénylő építési övezetbe sorolása a hatályos szabályozáshoz képest kedvezőbb paramétereket jelentene: feleakkora beépíthetőséget, nagyobb zöldfelületi mutatót, kisebb épületmagasságot.

A fejlesztési elgondolással az Al Habtoor Real Estate 2024. június elején kereste meg Elek Sándort, Törökbálint polgármesterét. Június 20-án Khalaf Ahmad al-Habtoor személyesen látogatott városunkba, itt a polgármester és az alpolgármester mellett a pénzügyi, illetve a városfejlesztési bizottság elnökével folytatott tárgyalást.

Ezt követően, július 4-én a képviselő-testület egy szándéknyilatkozat szintjén támogatta a fejlesztést. A július 16-ára meghirdetett lakossági fórumon már részletesebb tervismertetés várható, ami alapján sor kerülhet a telepítési tanulmányterv végső formába öntésére, amely benyújtásának a felek által megállapított határideje július 22.

Az előnyökről és a hátrányokról várhatóan megoszlanak a vélemények. Éppen ezért lenne jó, ha a lakossági fórumra, a nem éppen a legalkalmasabb időpont ellenére sokan eljönnének, megismernék a részletes terveket és elmondanák az észrevételeiket.

A magunk eszközeivel mi is szeretnénk az információkat bővíteni, ezért a témával a napokban többször foglalkozunk.

Törökbálint Holnap

2024 jún 03

Megjelent a Törökbálint Holnap XXIV. 2024. májusi száma

2024 ápr 27

„El a kezekkel a gyerekektől!”, rendben, de kinek a kezeivel el?!

Néhány napja a testületi ülésen a TH-sok veretes kioktatásban részesültek az egyik fideszes képviselő részéről: a gyermekétkeztetési tapasztalatok gyűjtése súlyos adatvédelmi probléma, hagyják békén az iskolákat és az óvodákat! Hozzátehette volna, hogy egyébként is kár a srácok étkezése miatt aggódni, hiszen kaptak elég csokit, amikor kivitték őket az új tó mellé az országgyűlési képviselővel meg a polgármesterrel közös – buzgón fotózott, Facebookra kitett – luftballoneregetésre.

TOVÁBB OLVASÁS

2024 ápr 21

Megjelent a Törökbálint Holnap XXIII. 2024. áprilisi száma a Közös Újratervezés választási programmal

2024 ápr 12

Vannak közös ügyeink – Karácsony Gergely főpolgármester Törökbálinton

A Törökbálint Holnap Egyesület (TH) meghívására városunkba látogatott Karácsony Gergely főpolgármester és mintegy 80 érdeklődő előtt Szőke Péterrel, a TH elnökével és polgármesterjelöltjével folytatott pódiumbeszélgetést a művelődési ház színháztermében.

A Lukácsi Katalin moderálásával lezajlott eszmecsere szakpolitikai kérdéseket érintett. Mindenekelőtt a közlekedést, amelynél az ingázás mind az agglomerációs településeken élők, mind a budapestiek számára problémát okoz, ez sokban különbözik egymástól, ám közös pontja a „dugóban” ücsörgés. TOVÁBB OLVASÁS

2024 márc 09

Megjelent a Törökbálint Holnap XXII. 2024. februári száma

2024 márc 01

Közétkeztetési elégedettségi felmérést indítottunk!

A jelenlegi közétkeztetési szolgáltató szerződése az idei tanévben lejár. A közétkeztetés biztosítására az önkormányzatnak új közbeszerzést kell kiírnia, hogy az újabb 2+2 éves időszakra kiválassza a megfelelő szolgáltatót, illetve meghatározza a közétkeztetéssel kapcsolatos elvárásokat. A Törökbálint Holnap Egyesület célja, hogy az érintettek véleményét megismerve reformálja meg a közétkeztetést. Meglátásai fontosak, ezért kérjük, segítse munkánkat a kérdőív kitöltésével, hogy a véleményüket beépíthessük az új közbeszerzési kiírásba! A kérdőív kitöltése kb. 3 percet vesz igénybe.

 

A kérdőív ide kattintva tölthető ki:

2024 jan 13

Megjelent a Törökbálint Holnap XXI. 2024. januári száma

2023 dec 15

Kilenc évtized bálinti tanúja – életútinterjú a 91 éves Gigler Józseffel

Ahogy van tanúhegy vagy tanúház, úgy van tanúember is. Életkora, szellemi frissessége, színes életútja alapján a tapasztalatai sok rétegűek és pontosan mutatják a kort, amelyben keletkeztek. Tanúemberből kevés van: kilenc évtizedet megélni is nehéz, nemhogy fejben tartani és nyugodt derűvel végig mondani.

A Törökbálint anno felkérésére készült beszélgetés, amely itt érhető el: Gigler József életinterjú
egy hosszú életpálya fényképekkel illusztrált áttekintése, amelyben szóba került:

  • a családi háttér, így az a Törökbálint, ahol ha egy családfát megrázunk, rezeg az egész falu,
  • a premontreieknék töltött budafoki gimnazista évek, amikor a kislányok hazakísérésén egy fiatal káplán, Pelsőczy Ferenc viccelődött,
  • a törökbálinti zsidóság helyzete, a Volksbund helyi filmvetítései, a korszak kísértete,
  • a bálinti sváb dialektus, a svábok bejövetele, illetve „kidobatása”,
  • egy fiatal sofőr gondtalan élete, majd azok az egyetemi évek, amikor aki műszakira jelentkezett még a mezőgazdasági szakon köthetett ki,
  • a friss diplomásként a tehenészetben szerzett tapasztalatok, amelyek alapján ígéretesebbnek tűnt újból a sofőri pálya,
  • a Mechanikai Művekben eltöltött huszonegy év, az első magyar
    olajkályhát is gyártó hadiüzemben szembe jövő középvezetői pozíciók,
  • a törökbálinti tanácselnökség tizenegy éve, ez időszak alatt a település fejlődése,
  • a rendszerváltás során az új erők integrálása a helyi döntéshozatalba,
  • a kapcsolatfelvétel a Németországba kitelepített törökbálintiakkal, hogy mit írt a tanácselnök a hitéletről, illetve milyen „igazolást” adott a
    plébános a tanácselnöknek,
  • a tudatosan választott visszavonulás, a nyugdíjas évek hobbijai, az éneklés határokat legyőző ereje, asztalos fiaként a makett készítés.

Köszönöm Bálint Zsuzsa és Bálint János segítségét az interjú elkészítéséhez
és észrevételeiket a mintegy nyolcórányi beszélgetés formába öntésénél.

Sziráki András

 

Törökbálint anno hivatkozás:

https://opac3.torokbalint.monguz.hu:443/hu/record/-/record/RECORD44725