2022
márc
25
A Fidesz szavahihetősége elhasználódott, a hitelességet csak az ellenzék tudja helyreállítani
Beszélgetés Bősz Anettel, az Egységben Magyarországért választókerületi képviselőjelöltjével
Hadd kezdjem egy személyes kérdéssel. A törökbálinti előválasztási vitán említést tett a szüleiről. Mit lehet tudni a családi háttérről?
Apai ágon a felmenőim Baranya megyei svábok, nagyapám kisgyerekként Püspökmárokon élt, úgy találkozott a történelemmel, hogy az édesapját málenkij robotra hurcolták, és mialatt a dédapám odavolt, őket ugyan csonka családként nem telepítették ki, de egy felvidéki magyar család megkapta a házukat, ők pedig a saját pajtájukba kényszerültek. Innen költöztek Mohácsra, miután a dédapám hazatért a gulágról, a nagypapám itt kezdett magyarul tanulni az iskolában. Érdekes, hogy apai nagyanyám a trianoni határokat éppen hogy csak Magyarországról nézte, Hencidáról került a kaposvári édesipari technikumba. Ott szerettek egymásba nagypapámmal. Anyukám felmenői rendkívül mélyről jött budapestiek, a szüleim már a fővárosban találkoztak, én és a húgom is itt születtünk. Apu a rendszerváltás után a VI. kerületi német nemzetiségi önkormányzatot vezette, nyolc éven át. Az akkori tiszteletdíjára úgy tekintett, mintha nem létezne: „németes” takarékossággal félrerakta, abból mentünk nyaralni évente. TOVÁBB OLVASÁS
Egy szabad ember kisugárzása
– búcsú Andor Mihálytól
Utoljára két hete találkoztunk, egy aláírásgyűjtő pultnál. Magázva szólítottam meg, de ahogy rám nézett, a szeme ismerős lett. Levette a sildes sapkáját, próbáltam összeolvasni a tekintetét és a szokatlan kopaszságot. Lehúzta a maszkot is: – Andor Mihály vagyok, szervusz! – üdvözölt mosolyogva.TOVÁBB OLVASÁS
MZP 60 százalék felett a törökbálinti sátornál
Megkaptuk az ellenzéki előválasztás második fordulójában a Törökbálinton leadott szavazatok eredményét. Eszerint Márki-Zay Péter nálunk az országosnál nagyobb különbséggel nyert.
Október 10-én és 12-én a Munkácsy Mihály utca 32. szám előtt 8-8 órát, október 15-én a piacon 5 órát működött az előválasztási sátor. Az Országos Előválasztási Bizottság által eredetileg előirányzott 1 nap helyett sikerült 3 napi nyitva tartást kiharcolnunk, ami nem volt felesleges, mert a közelebbi elérés jót tett a szavazási kedvnek.
A második fordulóban az összesen 21 órán át működött a sátor, ez idő alatt 854-en voksoltak. (Összehasonlításképp: az első fordulóban 70 óra alatt mintegy 1100-an.) Az eredmények időrendben a következők voltak:
október 10. |
október 12. |
október 15. |
összesen |
% |
|
Márki-Zay Péter |
228 |
169 |
128 |
525 |
62,3 |
Dobrev Klára |
103 |
136 |
79 |
318 |
37,7 |
érvénytelen |
3 |
0 |
8 |
11 |
|
összesen |
334 |
305 |
215 |
854 |
Mindez azt mutatja, hogy a Törökbálinton szavazók körében nem volt trendforduló: Márki-Zay Péter mindhárom szavazási napon nyert. Már a vasárnapi, első szavazás alkalmával közel hetven százalékot ért el (68,9 %). Kedden kisebb volt a különbség (55,4%), a piacnapi hajrában viszont ismét kinyílt az olló (61,8 %).
A sátraknál a második fordulóban nemcsak a választókerületi lakosok szavazhattak, ám tapasztalataink szerint nálunk 80-90 százalékban törökbálintiak éltek a lehetőséggel. Ezt figyelembe véve alighanem érdekes információ, hogy MZP az országosnál (56,7 %) is nagyobb arányban győzött (62,3 %).
Köszönjük minden szavazónak a részvételt!
Gáldi-Kugler Ildikónak, Bruder Mártonnak, Sitkei Viktóriának és Valda Noéminek külön köszönöm az előválasztás második fordulója során végzett munkáját.
Sziráki András
Előválasztás második forduló
Előválasztási IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
Törökbálinton vasárnap és kedden 10-18 óra között működik a sátor, a péntek 9-től 14 óráig maradt – valamint a többi választókerületi sátor (Érd, Diósd, Tárnok) nyitva tartása
A nyitva tartáshoz szükséges rendészeti egyeztetésről készült jegyzőkönyv most érkezett meg, ebből derült ki, hogy az OEVB az eredeti döntéshez és a mi kérelmünkhöz képest is némileg átírta az időpontokat. Rákérdeztünk a HEVB-nél, az alábbiak a VÉGLEGESEK.
TÖRÖKBÁLINT
Munkácsy Mihály utca 32. (Grimm vendéglő és a virágüzlet közötti) területen:
2021.10.10-én (vasárnap) és 12-én (kedd) 10 óra és 18 óra között.
Munkácsy Mihály utca 79. (Piac) területén:
2021.10.15-én (péntek) 9 óra és 14 óra között.
ÉRD
Európa sétány (Unicredit bankkal szembeni) területén:
2021.10.10-től (vasárnap) 16-ig (szombat) 10 óra és 18 óra 30 perc között.
Iparos utca 5. (Interspar áruház előtti) területen:
2021.10.10-től (vasárnap) 16-ig (szombat) 10 óra és 18 óra 30 perc között.
Széles utcai piac főbejáratánál:
2021.10.16-án (szombat) 7 óra és 12 óra között.
DIÓSD
Szent István téren:
2021.10.16-án (szombat) 10 óra és 18 óra 30 perc között.
TÁRNOK
Rákóczi út 83. (Egészségház) előtti területen:
2021.10.16-án (szombat) 10 óra és 18 óra 30 perc között.
További tudnivaló: valamennyi választási sátorban választókerülettől függetlenül lehet szavazni, így Budapesten is.
Sziráki András
Murvaőrlő
Az előválasztáson a törökbálinti részvételi arány hivatalosan nem közölhető, ám kikövetkeztethető… A választókerületben mindenütt az érdiek menedzselték a sátrat, a miénk kivételével, itt a helyi közösség el tudta látni ezt a feladatot… Lakosságarányosan nálunk volt a leghosszabban nyitva a sátor…. Mindössze 1,66% volt az érvénytelen szavazatok száma a választókerületben, ami megfelel az országgyűlési választásokénak. Néhány adat, érdekesség, tanulság és köszönet.
Az előválasztáson a feltételek kissé macskajajosak voltak. Ha szél kerekedett, rávetettük magunkat az asztalra, hogy a szavazólapok ne repüljenek el. Fogtuk a sátor lábát, mert a rögzítő kampó nem ment bele a murvába. Amikor esett, szétfagytunk. Ám a szavazók csak jöttek és jöttek. A Pest megyei 1. választókerületben a részvétel az összes választó tíz százaléka felett volt, ami ugyebár Törökbálint esetében (a választópolgárok száma 10 911*) minimum 1100 szavazót jelentene… Ennyit a városi lebontásban el nem mondható adatról, következzen néhány publikus, illetve érdekességek, tanulságok és köszönet címszavakban.TOVÁBB OLVASÁS
Az előválasztás első fordulójának eredménye a Pest megyei 1. választókerületben
Az országos átlagot meghaladó, több mint 10 százalékos részvétel mellett Bősz Anett lett az ellenzéki képviselőjelölt, a miniszterelnök-jelöltek versenyének első fordulóját Dobrev Klára nyerte.
A valasztas.hu adatai szerint a Pest megye 1. választókerületéhez tartozó hat településen (Érd, Diósd, Pusztazámor, Sóskút, Tárnok, Törökbálint) az országgyűlési választáson 2021. január 1-én a választásra jogosultak száma: 85.833.
Az ellenzéki előválasztások választókerületi országgyűlési képviselőjelöltekre 9.189-en (10,71%) adtak le érvényes szavazatok. A Demokratikus Koalíció jelöltje, Bősz Anett több mint hatvan százalékos eredménnyel győzött.
szavazat |
százalék |
|
Bősz Anett |
5.586 |
60,79 |
Tetlák Örs |
1.956 |
21,29 |
Ollero Marco |
1.647 |
17,92 |
Összesen |
9.189 |
100 |
A választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre (10,84%) 9.305-en voksoltak, az első fordulóban Dobrev Klára nyerte, a sorrend megfelel az országos eredménynek és a százalékos arány is meglehetősen hasonló.
szavazat |
százalék |
|
Dobrev Klára |
3.216 |
34,56 |
Karácsony Gergely |
2.644 |
28,41 |
Márki-Zay Péter |
2.250 |
24,18 |
Jakab Péter |
824 |
8,86 |
Fekete-Győr András |
371 |
3,99 |
Összesen |
9305 |
100 |
Az előválasztás második fordulója – amelyen az első fordulóban a három legtöbb szavazatot kapott miniszterelnök-jelöltre lehet voksolni – október második vagy harmadik hetében kezdődik.
Sziráki András
Hogy érezte magát az előválasztási vitán? – erről kérdeztük a képviselőjelölteket
Bősz Anett, Ollero Marco és Tetlák Örs az augusztus 25-én megtartott kerekasztal-beszélgetés tapasztalatait foglalta össze röviden.
Bősz Anett (DK): Remekül éreztem magam a törökbálinti fórumon. 2022 szimbolikus évszám lehet csakúgy, mint a 2002, amikor utoljára volt egységélménye a magyar társadalomnak. Azóta a jelenlegi miniszterelnök módszeresen összeveszejtett magyart és magyart, nem találjuk a helyünket a világban és a saját hazánkban sem. 2022 azért lehet fordulat, mert 20 év után megfordíthatjuk a magyar sorsot. Ez ott kezdődik, hogy helyreállítjuk a demokráciát. A demokrácia azonban rajtunk múlik. A demokrácia részvételt jelent, felelősséget jelent, vitát jelent, konszenzuskeresést jelent. Pest megye 1-es választókerületében lezajlott az első olyan fórum, amely arra törekedett, hogy mindent elkezdhessünk helyreállítani.
Ollero Marco (Momentum): Felemelő érzés volt részt venni a Törökbálint Holnap által szervezett vitán. Az meg végképp, hogy rengeteg embert érdekelt a mondanivalónk! Hatalmas hiány Magyarországon, hogy gyakorlatilag megszűntek a politikai viták, értelmes párbeszédre alig van lehetőség, ha pedig lehetne, a kormány képviselői nem élnek vele. Megtiszteltetés volt beszélni gondolataimról, programomról, arról, hogy miként oldanám meg az átmenőforgalom csökkentését, hogy milyen megoldást tudok a zajszennyezésre, vagy hogyan oldanám meg a Hosszúréti-patak helyzetét. Ezzel a rendezvénnyel pár óráig újra Európában érezhettük magunkat. A kormányváltás után vissza kell hoznunk a politikai vitákat a közéletben, vissza kell építenünk mindazt, amit a Fidesz lerombolt! Köszönöm a lehetőséget.
Tetlák Örs (LMP): A szerdán este a törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Házban sorra került első jelölti vitával kapcsolatban nagy köszönet illeti a szervező Törökbálint Holnap Egyesületet és Szőke Péter frakcióvezetőt, hiszen remek körülmények vártak bennünket és Péter értő moderálása nagyban segítette a beszélgetést.
A következő köszönet a törökbálintiaknak szól, hiszen meglepően népes közönség előtt zajlott a beszélgetés, örülök, hogy az Érdről ismert arcok mellett sokan tiszteltek meg bennünket érdeklődésükkel, sőt kérdéseikkel is. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban a vitapartnereknek, Bősz Anettnek és Ollero Marconak köszönöm, hogy együtt mutathattuk meg, hogy nem csak frázis az ellenzéki pártok előremutató együttműködése.
A beszélgetés hangulatában kevésbé vitaként, inkább bemutatkozásként, világlátásunk és persze saját magunk bemutatásaként valósult meg, ami nem feltétlenül baj. Égető szükség van arra is, hogy különböző világnézetű közéleti szereplők üljenek egy-egy asztalnál és az utóbbi évek megnyilvánulásait meghaladva, európai módon, egymásra is figyelve társalogjanak. A bulvárlapoknak ez kevésbé hálás jelenség, az érdeklődő közönség viszont, bízom benne, hogy pozitívumként értékeli.
Hosszú út felfelé
A törökbálinti előválasztási vita a demokratikus politikai kultúrának jó reklámja volt. A Pest megyei 1-es választókerületben több alkalmas jelölt közül választhatunk.
Törökbálinton legutóbb 2002-ben, még a régi művelődési házban rendeztek választási vitát. Közel húsz év elteltével, meglepetésre az akkori látogatottság közel kétszeresét regisztrálhattuk: mintegy 80-100-an jöttek el. Mindez jelezte, hogy a politika „megbeszélése” iránti igény nem vonult vissza a konyhai zsörtölődés csigaházába, a változások támogatását viszonylag sokat felvállalják.
A demokrácia lényege a vita! – mondta bevezetőjében Szőke Péter, az előválasztási kerekasztal-beszélgetést megrendező Törökbálint Holnap Egyesület (TH) elnöke. Ezzel összefüggésben kiemelte: a demokratikus vitának az egyik fő jellemzője egymás elfogadása, vagyis az, hogy egyenlő félnek tekintem a másikat, akivel meg akarom értetni magam és meghallgatom az érveit, nem pusztán le akarom uralni, miközben lényegében szóba sem állok vele. A TH elnöke szerint ezen a téren alapvető változására van szükség a hazai politikában, ezért is fontosak az olyan kezdeményezések, amelyek a szélesebb körű társadalmi részvételt erősítik. A demokrácia ugyanis nem egy intézményrendszer, hanem egy kultúra, melynek erősítését a TH is fontos feladatának tekinti.TOVÁBB OLVASÁS