Törökbálint Holnap Egyesület honlapja
2023 dec 15

Kilenc évtized bálinti tanúja – életútinterjú a 91 éves Gigler Józseffel

Ahogy van tanúhegy vagy tanúház, úgy van tanúember is. Életkora, szellemi frissessége, színes életútja alapján a tapasztalatai sok rétegűek és pontosan mutatják a kort, amelyben keletkeztek. Tanúemberből kevés van: kilenc évtizedet megélni is nehéz, nemhogy fejben tartani és nyugodt derűvel végig mondani.

A Törökbálint anno felkérésére készült beszélgetés, amely itt érhető el: Gigler József életinterjú
egy hosszú életpálya fényképekkel illusztrált áttekintése, amelyben szóba került:

  • a családi háttér, így az a Törökbálint, ahol ha egy családfát megrázunk, rezeg az egész falu,
  • a premontreieknék töltött budafoki gimnazista évek, amikor a kislányok hazakísérésén egy fiatal káplán, Pelsőczy Ferenc viccelődött,
  • a törökbálinti zsidóság helyzete, a Volksbund helyi filmvetítései, a korszak kísértete,
  • a bálinti sváb dialektus, a svábok bejövetele, illetve „kidobatása”,
  • egy fiatal sofőr gondtalan élete, majd azok az egyetemi évek, amikor aki műszakira jelentkezett még a mezőgazdasági szakon köthetett ki,
  • a friss diplomásként a tehenészetben szerzett tapasztalatok, amelyek alapján ígéretesebbnek tűnt újból a sofőri pálya,
  • a Mechanikai Művekben eltöltött huszonegy év, az első magyar
    olajkályhát is gyártó hadiüzemben szembe jövő középvezetői pozíciók,
  • a törökbálinti tanácselnökség tizenegy éve, ez időszak alatt a település fejlődése,
  • a rendszerváltás során az új erők integrálása a helyi döntéshozatalba,
  • a kapcsolatfelvétel a Németországba kitelepített törökbálintiakkal, hogy mit írt a tanácselnök a hitéletről, illetve milyen „igazolást” adott a
    plébános a tanácselnöknek,
  • a tudatosan választott visszavonulás, a nyugdíjas évek hobbijai, az éneklés határokat legyőző ereje, asztalos fiaként a makett készítés.

Köszönöm Bálint Zsuzsa és Bálint János segítségét az interjú elkészítéséhez
és észrevételeiket a mintegy nyolcórányi beszélgetés formába öntésénél.

Sziráki András

 

Törökbálint anno hivatkozás:

https://opac3.torokbalint.monguz.hu:443/hu/record/-/record/RECORD44725

2023 szept 14

Hatalmas siker az iskolai körjáratok

Az iskolajáratok első hete után egyértelműen népszerű és sikeres a Törökbálint Holnap Egyesület és Szőke Péter által kezdeményezett „iskolabusz”. Dr. Albert Gábor köznevelési tanácsnok által összehívott megbeszélés alapján a képviselő-testület az utolsó pillanatban augusztus 28-án döntött. A Törökbálint Holnap Egyesület képviselőinek javaslatára az iskolajáratok próbaüzeme egészen a karácsonyi szünetig fog tartani, illetve a járatokat a törökbálinti iskolások ingyenesen vehetik igénybe.TOVÁBB OLVASÁS

2023 júl 10

Csak a menü volt vad, a mondanivaló hangsúlyozottan civilizált

Szarvaspörköltre látta vendégül szimpatizánsait a Törökbálint Holnap Egyesület. Szóba került az eddig elvégzett munka és jövő évi választás is, amelyen a civileknek fontos a Fidesz leváltása mellett az is, hogy Törökbálintra ne szivárogjon be a propagandagyűlölet.

A rendezvényt, amely az eredetileg Szent Iván-éjre tervezett összejövetel „esőnapja” volt, Szőke Péter, az egyesület elnöke nyitotta meg. Rövid beszédében vázolta a TH, mint a „legnagyobb képviselő-testületi jelenléttel bíró szervezet” tevékenységét a jelenlegi önkormányzati ciklusban. Véleménye szerint a 6:6-os patthelyzet rögtön kihívás elé állította a két képviselői csoportot, majd következett a Covid. Ezalatt a Törökbálint Holnap kezdeményezésére voltak ugyan informális ülések, de a döntéseket a polgármester hozta.

A Covid után szinte újra kellett indítani az önkormányzati munkát, a beruházások teljesülése annyira gyenge értéket ért el. A patthelyzet viszont oldódni látszott, végre létrejöttek a szakbizottságok. A holnaposok így is számos ponton segítették az átláthatóbb, takarékosabb működést, a közlekedés és az energetika korszerűsítése terén pedig a TH volt a fejlesztések motorja. A képviselők sok jó javaslatot tettek, ezek egy részét a fideszesek megtrollkodták: leszavazták, majd némi módosítással a sajátjukként hozták vissza. Ilyen volt például a helyi építményadó témája. Kimondottan sikeres lett viszont a közösségi költségvetés, amely érdeklődést váltott ki, a törökbálintiak sok-sok javaslatot tettek a környezetük kisebb-nagyobb javítására.

Szőke Péter elmondta, hogy az európai parlamenti és az önkormányzati választásra azonos napon, 2024. június 9-én kerül sor. Erre a Törökbálint Holnap az érvek erejével készül, bár tisztában van azzal, hogy jó eséllyel minden idők egyik legcsúnyább választási kampányának nézünk elébe. A hatalmi pozíciókat kisajátító Fidesz ugyanis nem tűr ellentmondást. A TH azonban a lokálpatrióta értékeket sok munkával és civil kurázsival képviselni fogja, amiben a szimpatizánsoknak, támogatóknak is fontos feladatuk van.

Németh Balázs önkormányzati képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzati munka kulcsszereplője a polgármesteri hivatal, amelynek munkájában a polgármesternek meghatározó szerepe van. Ezért nagyon fontos, hogy ezen a téren is jól szavazzanak a jelenlévők közel egy év múlva.

Albert Gábor önkormányzati képviselő csatlakozott ehhez a gondolathoz. Véleménye szerint a polgármesteri tisztségben erősítésre van szükség, a tanácsi időkre emlékeztető „jövök-megyek-intézkedek-aláírok-pecsételek” szerepfelfogás ugyanis idejétmúlt, a szakpolitikai részletekben elmélyülni tudásra is szükség van. Ugyancsak kiemelte, hogy az országos politika propagandagyűlölete sajnos beszivárog hozzánk is, ezért a Törökbálint Holnapnak azt is szem előtt kell tartania, hogy Törökbálint ne legyen a gyűlölet városa a választási kampány idején sem.

A szimpatizánsok közül volt, aki megfelelő vezető kiválasztásáról beszélt, ami lokálpatrióta összefogást igényelne, a feladatra nem alkalmas ember ugyanis sokat tud ártani, míg egy jó vezető nagy lökést adhat a közösségnek. Mások nagyobb határozottságot várnak el a TH-tól és a kommunikációban egymás segítését. Az egyik felszólaló szerint a Fidesz politikájában érvekkel rengeteg dolog támadható, bele kellene állni ezek elmondásába. Többen megfogalmazták azt a véleményt, hogy helyi szinten a Fidesz és személy szerint Elek Sándor polgármester leváltása komoly előrelépési lehetőséget jelentene Törökbálintnak.

Holnapress

2022 okt 09

Napszámosok a Szérűskertben

Az egyik helyi nagyokos szerint a „napszámosok”. Azok balhéznak. Mármint a tanárok. Sok minden benne van ebben a kifejezésben a Vas Gereben-i „nemzet napszámosától” kezdve a fideszes pártzsargonnak az aktuális ellenség lealacsonyítására fókuszáló megújításán át addig a hatalmi arroganciáig, amely a törökbálinti Szérűskertben is összehozott mintegy nyolcszáz embert, akik a közoktatás kilátástalan helyzete miatt tiltakoztak.

Már elkezdték a rendcsinálást: Budapesten néhány tanárt elbocsátottak. Számosan kaptak figyelmeztetést a tankerületi központoktól.

Ezt nemcsak a szülők, de még az alsó tagozatos diákok is egyből megértik. A 2020-ban elfogadott új nemzeti alaptanterv problémáitól eltérően ugyanis az egy pillanat alatt mindenkinek lejön, hogy a Zoli bácsit már kirúgták, a Zsuzsa nénit meg ezzel fenyegetik. Pedig mindketten jó tanárok. Csak mert szót emeltek azért, hogy jobb legyen a suliban – micsoda szemét igazságtalanság!TOVÁBB OLVASÁS

2022 febr 27

Egy szabad ember kisugárzása

– búcsú Andor Mihálytól

Utoljára két hete találkoztunk, egy aláírásgyűjtő pultnál. Magázva szólítottam meg, de ahogy rám nézett, a szeme ismerős lett. Levette a sildes sapkáját, próbáltam összeolvasni a tekintetét és a szokatlan kopaszságot. Lehúzta a maszkot is: – Andor Mihály vagyok, szervusz! – üdvözölt mosolyogva.TOVÁBB OLVASÁS

2021 ápr 11

Igaly Diána és az Ismeretlenek emlékére

Ezekben a napokban a halál sűrűn arat és nem válogat.

Igaly Diána kivételes bajnok volt. A vele készült interjúkat élmény olvasni. A fényképein tükröződő kedvesség, manírtalanság, nyugodt okosság érződik a mondatain.

Ezekből a beszélgetésekből kiderül, hogy akkor is csodálatos történet lett volna az övé, ha csak huszonötödik az olimpián. De nyilván nem véletlen, hogy 2004-ben az athéni döntőben lelőtte mind a huszonöt korongot, így hibátlan teljesítménnyel nyert.    

„Nálunk mindenki puskás ember volt, az egész rokonságom vadászott. Nagyapám volt Kamaraerdő főerdésze, apám pedig a magyarországi koronglövészet egyik megalapítója. … Úgy nőttem fel, hogy a fegyver a társunk, babusgatni kell.” – mondta egy interjúban.  

Diánát a vadászat istennője után nevezték el. Hatévesen lőtt először, a budaörsi lőtéren. Két felnőtt tartotta, hogy a 25 kilót visszarúgó fegyver ki ne repüljön a kezéből.

Igaly József maga is sokszoros bajnok sportlövő volt, ám más szemmel nézte a sportágat, mint a korabeli szakemberek. Felesége is versenyzett:

„… amikor csak tehették, figyelték a nemzetközi mezőny legjobbjait, azokat, akik jó stílusban, szépen és eredményesen lőttek. Folyamatosan azon voltak, hogy tökéletesítsék magukat. Mindig azt mondta [apa], hogy ő nem lő jó technikával, de tudja, hogyan kell. Hogy miképp lehet együtt indulni a koronggal. Nagyon jó volt, hogy én a kezdettől ezt tanultam. Ezért is lettem a világ egyik leggyorsabb lövője.”

Az olimpiai részvételét az 1997 karácsonyán elhunyt édesapja nem érte meg. Abba akarta hagyni a versenyzést, az édesanyja segítette át ezen az időszakon. Az olimpia közös álom volt. Az apát 1976-ban nem vitték ki Montrealba, amit ő a Népsportból tudott meg. Nem volt párttag… Viszont csúcsformában volt: a játékok ideje alatt 200-ból 200-at lőtt egy MHSZ versenyen.

Igaly Diána 1983-ban megnyerte a junior Európa-bajnokságot, 1989-ben édesanyjával együtt csapatban lett világbajnoki bronzérmes. 1990-ben tagja volt a felnőtt világbajnok csapatnak. Egyéniben 2004-ben olimpiai bajnok lett, 2000-ben Sydney-ben bronzérmes, emellett kétszeres világbajnok (1998., 2002.). Csapatban további két VB elsőséget és öt Európa-bajnoki címet szerzett.

A versenyzést sosem adta fel. Ebben a sportágban előfordult, hogy a versenyző néhány x-szel a háta mögött is kiemelkedő eredményt ér el. Meg aztán a szenvedély. Amibe természetesen beletartozott az utánpótlás-nevelés, a lövészet kultúrájának ápolása, ami számára családi tradíció volt.

Igaly Diána halála mindenkit megdöbbentő hatalmas veszteség. Őszinte részvétünk a családjának!  

A csodálatos bajnoknőre emlékezve egyben e modern kori tragédiában érintett valamennyi családnak szeretnénk részvétünket kifejezni. Ma már egyre több asztalnál maradt egy-egy üres hely.  Szeretteink nincsenek közöttünk, akik két-három hete még jó egészségben, mit sem sejtve tervezték velünk a jövőt. Ezekben a borzalmas napokban ismeretlenül is gondolunk rájuk.

      Törökbálint Holnap Egyesület