Törökbálint Holnap Egyesület honlapja
2019 okt 08

Válasz a Fidesz Törökbálint Facebook oldalon megjelent hazugságokra

Megdöbbentő, valótlan állítások tömkelegét tartalmazó írás jelent meg a Fidesz Törökbálint Facebook oldalán, majd az egész városban kiszórt szórólapokon:

Az írás állításai:

2001-ben Turai István Tükörhegyet érintő Helyi Építési Szabályzatot fogadtatott el.

2001-ben Törökbálint Településszerkezeti Terve került elfogadásra, ekkor még nem volt Szabályozási Terv Tükörhegy IV. területre vonatkozóan. A jelentős mértékű átsorolás ellen népszavazási kezdeményezés is indult akkoriban, amelynek Turai István a támogatója volt. A Településszerkezeti Tervet a Képviselő-testület végül elfogadta, de miként itt a jegyzőkönyvben is látszik, azt Turai István nem szavazta meg.

Turai István 2005-ben részletes szabályzatot fogadtatott el Tükörhegy IV. ütemre, ezzel megágyazott a lakótelepnek.

A Fidesz Törökbálint elfelejti megemlíteni, hogy a jelenlegi képviselőjelöltjei között újra van olyan jelölt, akinek elemi érdeke volt a lakótelep megvalósítása, mert érdekelt volt a területen és így jó áron el tudta adni az ingatlanát. Palkóné Szabó Gabriella az ülésen a szavazás előtt még érintettségét is bejelentette. A jegyzőkönyv ide kattintva olvasható. Vajon a Fidesz a tervezendő lakóparkok megépítése miatt indította ismét az egykori gyakorlott képviselőt?

Elek Sándor egy éves tárgyalássorozat után ezt megakadályozta úgy, hogy a 2 milliárd forintos kártérítési igénytől is elállt a beruházó.

Az ezerlakásos lakótelepet lehetővé tevő 2005-ös szabályozási terv már sokkal korábban, 2011. május 1-i nappal hatályon kívül lett helyezve, így Elek Sándor polgármesterré avanzsálásakor már nem volt hatályos az említett terv, ezért nem volt mit megakadályozni a szabályozási terven. Elek Sándor tárgyalásai nem tartottak egy évig. 2014 októberében lépett hivatalba. 2014 novemberére a beruházó már elállt a tervétől. Ez egy 2015 márciusi főépítész által írt polgármesteri levélben is olvasható ide kattintva, miszerint “2014. november végén a Shikun Binui Substantia Kft. új ajánlattal kereste meg az Önkormányzatot. A javaslat szerint, amennyiben a tulajdonában álló, lakóövezeti besorolású ingatlanok területén legalább 350 db sorházas jellegű lakás létesítésére kap lehetőséget, eláll a kártalanítási pertől….2015. február 11-én a Polgármester úrnál tartott megbeszélésen a Tükörhegyi Közélet Egyesület képviselői és a terület képviselője megismerte a tervezői javaslatot. A Tükörhegyi Közélet Egyesület részéről javaslat érkezett az egy épülettömbben elhelyezhető lakások számának korlátozására (max. 6 lakás helyezhető el egy épületben). A javaslattal kiegészített szabályozás-tervezet megvitatására kezdeményezzük a lakossági egyeztetést.

Szőke – aki egyébként tönkre tette a Tükörhegyi Közéleti Egyesületet – nem vett részt ezeken a tárgyalásokon.

Valótlan állítások sorozata egyetlen rövidke mondatban. A Tükörhegyi Közéleti Egyesület nincs tönkretéve. Szőke részt vett a tárgyalásokon. Ezt olvashattuk az előbb említett levélben is, valamint maga a polgármester és a beruházó cég igazgatója is mondja egy BKTV-nek adott interjúban, ami itt megtekinthető:

 

A videóban egyébként a beruházó igazgatója elmondja (4:10-kor látható), hogy “a Shikun&Binui cégcsoportnak nagyon fontos a társadalmi felelősségvállalás, a fenntartható növekedés és ennek az elvnek a kiteljesedése miatt, valamint érzékelve a helyi civilek ellenállását, egyre jobban megértve, hogy a Tükörhegy miről szól, megértették, hogy az eredeti tervek egyszerűen nem működnek, azok számukra is vállalhatatlanná váltak. Ezért kezdtek egy elég hosszú beszélgetést az önkormányzattal és civilekkel, hogy mit lehetne csinálni. Örömükre szolgál, hogy egy nagyon hosszú folyamat végén sikerült egy olyan projektben megállapodni, ami mind mértékében, mind beépítésében, mind stílusában illeszkedik a meglévő környezethez.

Szőke Péter egy törökbálinti tüntetésen.

Jómagam 2010-től 2015-ig folyamatosan részt vettem a tárgyalásokban. Számtalan médiamegjelenésben, több tüntetés megszervezésében, különféle hivatalok, hatóságok meghallgatásain. Az izraeli cég több külföldi vezetőjével is tárgyaltam több alkalommal. Elek Sándor ezeken nem vett részt, kizárólag a tárgyalási folyamatok legvégén kapcsolódott be 2014 novemberében, amikor már polgármesterként fejezhette be a tárgyalássorozatot és írhatta alá a céggel a megállapodást. Olyannyira nem vett részt a tárgyalási folyamatokban az évek során, hogy például az általam küldött, illetve a parlamenti bizottság fideszes elnöke által küldött meghívásnak sem tett eleget, és nem jelent meg akkor még Tükörhegy képviselőjeként, beruházási alpolgármesterként a Parlament Önkormányzati Bizottságának az üggyel kapcsolatos meghallgatásán. Erről a jegyzőkönyv a Parlament honlapján ide kattintva olvasható.

Úgy tűnik, hogy félelemtől vezérelve mindent megpróbál a Fidesz Törökbálint, hazugságok sorozatával igyekeznek lejáratni, és elhallgatni az ezerlakásos lakótelep megakadályozásában vállalt oroszlánrészem. Ezzel a helyi fideszes vezetés próbálja ugyan, de nem tudja leplezni, hogy az elmúlt egy-két évben három lakópark (Kálvária, volt Flóra, volt laktanya) megépítésének ötletét is támogatta és csak a lakosság masszív ellenállásának hatására hátrált meg ideiglenesen a választások lezajlásáig. Ha nyernek, nyilvánvalóan folytatják a jól fizető lakópark projektjeiket, miközben a törökbálintiak életét keserítik meg a tovább erősödő forgalommal, zajjal.

Október 13-án szavazzanak a Törökbálint Holnap jelöltjeire, hogy megálljt mutathassunk az esztelen fideszes lakópark projekteknek és a hazugság cunaminak.

Szőke Péter

2019 okt 05

Jobboldaliként a Holnapra szavazok

Sokan kérdezik tőlem, mit keresek Fidesz szimpatizánsként a Holnaposok között. Nekik szoktam elmesélni, hány hozzám hasonlóan gondolkodó barátom, ismerősöm van, akit annyira elszomorít a törökbálinti városvezetés politikája, hogy – más keresztény konzervatív alternatíva nem lévén – inkább el sem megy szavazni, mert ez a Fidesz itt nem az a Fidesz! Sajnos igazat kell adnom nekik. Hol vannak már azok az idők, amikor minden választás alkalmával tüntetőleg, büszkén, narancssárga tollal írtuk alá a névjegyzéket és húztuk az X-et a Fidesznek, vagy amikor kipirult arccal vittük Rockenbauer Zoli mellett a Fidesz zászlót a taxis blokád alatt a pesti utcákon és torunkban dobogó szívvel skandáltuk: “Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre!”

TOVÁBB OLVASÁS

2019 okt 05

Nagykorúnak elfogadni végre

Egy tapasztalt polgármester véleménye

Szinte napra pontosan öt esztendővel ezelőtt, 2014 szeptemberében – az utolsó képviselő-testületi ülésen, melyet polgármesterként még én vezettem –, csúfos kudarcot vallottam egy szavazásnál. Előterjesztésem az Önkormányzat és a helyi civil szervezetek kapcsolatrendszeréről, a Civil Kerekasztal létrehozásáról szólt. A 12 fős Képviselő-testületből mindössze négyen támogatták, ketten szerényen tartózkodtak, hatan pedig határozottan ellene szavaztak. A téma nem volt előzmény nélküli. Akkor már több mint egy éve foglalkozott a kérdéssel az Önkormányzat, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A megoldáshoz, a jó döntéshez vezető út leginkább azért látszott rögösnek, mert regnáló képviselőink többsége nehezen, vagy egyáltalán nem értette meg – de az is lehet, hogy nagyon is értette –, mi a különbség a képviseleti és a részvételi demokrácia között.

TOVÁBB OLVASÁS

2019 okt 05

Dr. Albert Gábor

Az üdülőterületek jövője

A folyamatos és átgondolt fejlesztések csak a kiadások csökkentése (pl. a látványberuházások elhagyása) és a bevételek növelése
(pl. sikeres pályázatok) révén valósíthatók meg. A források elosztásánál az arányosság elvének is meg kell jelennie. Már 2017 novemberében azt javasoltam, hogy a fejlesztési, felújítási források tervezésekor ne csak a városházát kiszolgáló beruházások kapjanak prioritást, mert akkor nem jut kellő forrás a város egészétől elkülönült részek (pl. az üdülőterületek) fejlesztésére, és ezáltal sérül az arányosság elve. Javaslatom nem kapott többségi támogatást. Vajon a városháza előtt a szökőkút vagy az okospad megépítése nem várhatott volna néhány évig? Vajon mennyire volt fontos a városházán az árnyékoló üveglamellát felszerelni nagyjából bruttó 86 millió forintért? Ebből a látványberuházásra fordított összegből néhány gyűjtőutat már régen fel lehetett volna újítani  Annahegyen (pl. a Kertész utcát), a Bunth oldalon (pl. a Kilátó vagy a Hegyfok utcát), a Szabadházi hegyen (pl. a Mecsek vagy a Villányi utcát). De a mellékutcák folyamatos karbantartására is jutott volna elegendő összeg.

TOVÁBB OLVASÁS

2019 szept 22

A kerékpáros közlekedés fejlődése Törökbálinton

Törökbálinton egészen 2010-ig semmi nem történt a kerékpáros közlekedés elősegítése érdekében, mindössze  néhány kerékpártámaszt telepített a Kerekdomb Egyesület pályázati pénzből. Ekkor  képviselőként  elkezdtem  határozottabban  képviselni  ezt a témát, aminek néhány eredménye született:

  • évente 3-5 millió Ft-ot fordít az önkormányzat a kerékpáros fejlesztésekre
  • kerékpártámaszokat telepítettünk sok helyre, kerékpártároló épült a bálint márton iskola kertjébe
  • évről évre apró lépésekkel megkezdődött a kerékpáros nyomhálózat kialakítása, amelynek feladata, hogy  a fontosabb  célpontok  közötti útvonalakon  az autósok figyelmét  felhívja a kerékpárosok jelenlétére, illetve a forgalmas  utak keresztezésénél  segítse  a kerekezők észlelését.

TOVÁBB OLVASÁS

2019 szept 22

Gyalogos közlekedés

Gyakran elfeledkezünk a legtermészetesebb  közlekedési módról, a gyaloglásról. Az utak tervezése során mindenki  az autók igényeinek  kielégítésén  dolgozik  – elég széles legyen, elég gyorsan lehessen menni, elég parkolóhely legyen. Ezek természetesen fontos szempontok  a főbb közlekedési útvonalakon. De mi van az emberekkel?TOVÁBB OLVASÁS

2019 szept 05

Állítsuk meg az „oktatási bevándorlást”

avagy miért vannak teli óvodáink, iskoláink nem törökbálinti gyermekekkel

Néhány évvel ezelőtt, az iskolák állami fenntartásba vétele után – akkor még igazgatóhelyettesként – kimutatást kellett készítenem, hogy a Bálint Márton Iskola tanulóinak mekkora része külsős, nem törökbálinti. A kimutatás eredményét nem küldhettem meg közvetlenül az önkormányzatnak, mivel azt csak a fenntartó, a KLIK Érdi Tankerülete tehette meg, de az így is eljutott az illetékesekhez. Az eredmény szerint a középiskola tanulóinak 2/3 része más településről jár hozzánk. Mivel a középiskolai oktatás önként vállalt feladat, és beiskolázási körzet sincs ezen az iskolafokon, ez nem feltétlenül probléma, bár vannak olyan vélemények, miszerint ezen is változtatni kellene. Ugyanez a jelenség azonban súlyos problémaként jelentkezik az általános iskolák esetében.

TOVÁBB OLVASÁS