Törökbálint Holnap Egyesület honlapja
2019 szept 05

Állítsuk meg az „oktatási bevándorlást”

avagy miért vannak teli óvodáink, iskoláink nem törökbálinti gyermekekkel

Néhány évvel ezelőtt, az iskolák állami fenntartásba vétele után – akkor még igazgatóhelyettesként – kimutatást kellett készítenem, hogy a Bálint Márton Iskola tanulóinak mekkora része külsős, nem törökbálinti. A kimutatás eredményét nem küldhettem meg közvetlenül az önkormányzatnak, mivel azt csak a fenntartó, a KLIK Érdi Tankerülete tehette meg, de az így is eljutott az illetékesekhez. Az eredmény szerint a középiskola tanulóinak 2/3 része más településről jár hozzánk. Mivel a középiskolai oktatás önként vállalt feladat, és beiskolázási körzet sincs ezen az iskolafokon, ez nem feltétlenül probléma, bár vannak olyan vélemények, miszerint ezen is változtatni kellene. Ugyanez a jelenség azonban súlyos problémaként jelentkezik az általános iskolák esetében.

TOVÁBB OLVASÁS

2019 aug 30

Lokálpatriotizmus, az összekötő kapocs

Lokálpatriótának lenni helyhez kötődést, a helyi érdekek támogatását jelenti. A lokálpatrióta szereti városát, büszke értékeire, ragaszkodik otthonához. Fontosak számára a régi dolgok, de azon munkálkodik, hogy települése újakkal is gyarapodjon. Mi, a Törökbálint Holnap Egyesület tagjai lokálpatrióták vagyunk, Törökbálint az otthonunk. Jelöltjeink mindannyian Törökbálinton élnek, van, aki itt született, van, aki évtizedek óta él itt, és van, aki mostanában költözött ide, de összeköt minket a városunk szeretete. Jelöltjeink a választókörzetek átszabása előtt mindannyian a körzetükben laktak. Számukra a lokálpatriotizmus nemcsak Törökbálint szeretetét, hanem szűkebb lakókörnyezetük, a MÁV-telep, az Annahegy, a Tükörhegy vagy az Ófalu érdekeinek képviseletét is jelenti. A lokálpatrióta minden döntését a helyiek érdeke szerint hozza meg, külső nyomásnak biztosan nem enged.

TOVÁBB OLVASÁS

2019 júl 22

Alapvetéseink, közös céljaink

A nyitott, sokféle szakembert sorai közt tudó Törökbálint Holnap Egyesületben jelentős hangsúlyt fektettünk arra, hogy még a képviselőjelöltek megnevezése előtt megfogalmazzuk azokat az alapelveinket, amelyekre a közös munkát építeni tudjuk. Ezekből indul a programunk, amely mentén lelkiismeretesen tudjuk majd végezni a képviselői munkát. Az egyesület tagjai az alábbiakban megfogalmazott irányelveket ellenszavazat nélkül fogadták el. TOVÁBB OLVASÁS

2019 ápr 23

Interjú Geiger Lajos operaénekessel

Óriási siker New Yorkban!

Zajos siker kísérte a Magyar Állami Operaház amerikai bemutatkozásának előadásait. A társulat a New York OperaTúra keretében 8 estén 7 különböző programmal kápráztatta el a Lincoln Center David H. Koch Színházának közönségét. Geiger Lajos, Törökbálinton élő operaénekes is részt vett ezen a turnén, ennek apropóján beszélgettünk vele.TOVÁBB OLVASÁS

2019 febr 26

Bűnbánatra készülve

Hamvazószerda a negyven napos Nagyböjt kezdete. A nagyböjti idő célja a Húsvét ünneplésének előkészítése. A nagyböjti liturgia hangolja a húsvéti misztérium megünneplésére a keresztségre, a keresztény beavatásra készülőket, és a hívőket, akik visszaemlékeznek keresztségükre és bűnbánatot tartanak. Hamvazószerdán és az ezt követő vasárnapon az Egyház hamuval jelöli meg homlokunkat, mintegy idézve a bűnbe esett ősszülők felett elhangzó isteni szavakat: „Emlékezzél ember, hogy porból vagy és porrá leszel!” (Ter 3,19)

Múlandóságunk felidézésével ugyanakkor rámutat az Egyház múlhatatlanságunk isteni adományára is, a lélek halhatatlanságára. Arra a halhatatlanságra, amelyet Jézus Krisztus önként vállalt kínszenvedésével és kereszthalálával szerzett vissza, és biztosított mindnyájunk számára. Megváltó Urunk figyelmeztet e legnagyobb felelősségünkre: „Mit használ az embernek, ha az egész világot is megnyeri, de lelkének kárát vallja.” (Mt 16,26). A legdöntőbb hatású bölcsesség, ha a múlandó dolgok igézetéből mi nem engedjük feledésbe menni örök életünkért való mindennapi felelősségünket.

Jézus mindnyájunkat életképessé akar tenni, s ezért az elhagyatottság, a küzdelem, a megaláztatás, a félreismerés stációinak minden körülményét magára vette. Azt kívánja, hogy a szeretet hősiességének mindennapi áldozatát vállalni tudjuk. Ennek beteljesítése, vagyis Krisztus meggyőződéses követése csak a lélek erejével valósítható meg. Ha ezt a belső világot ki nem alakítjuk magunkban, akkor az öntudat kilátástalan pusztaságában élünk. A lélek ereje nélkül csupán az oktalan lét malomkerekei között csikorgunk. Jézus biztosít bennünket, hogy Isten nem hagyja el az embert, csupán próbára teszi. Ő nem hagyhat el bennünket, mert ő a szeretet! Hogy a megoldásokat, a kiutakat eredménnyel megtapasztalhassuk, annak egyetlen előfeltétele, hogy mi se hagyjuk el őt. Jézus életével megmutatja, hogy Istenhez jóban-rosszban alázattal, és törekvő jóakarattal kell ragaszkodnunk. A szív panaszos kiáltásaira a bizalom kiáltásával kell felelnünk. Minden imádságunk befejezőjeként a zsoltárossal kell felemelkednünk: „A mélységből kiáltok hozzád, Uram, hallgasd meg könyörgésemet”. Erre mindig megkapjuk a magasságok Istenének erősítő és vigasztaló válaszát a Húsvét üzenetében: „Ne féljetek, én meggyőztem a világot, és minden nap veletek vagyok a világ végéig”. Mert aki mindvégig hősiesen kitart a mindenható Istenhez való ragaszkodásban tudattal, akarattal és szívvel, az elnyeri a Jézus örök dicsőségében való részesedést.

Erre az isteni szellemiségre erősít és emel fel bennünket a negyven napos nagyböjt. Csak egyet nem szabad elfelejtenünk, hogy ne Istent alakítsuk magunkhoz, hanem mint teremtményeknek nekünk kötelességünk Isten gyermekeiként élnünk Jézus felkiáltása szerint: „Mennyei Atyám, ne az én akaratom történjék, hanem a tied.” (Lk 22,42). Ez a keresztútjárás olyan győzedelmes békét ad lelkünknek, amit a világ szellemétől elkábítva soha el nem érhetünk!

Írta: Dr. Pelsőczy Ferenc prépost plébános

25 esztendővel ezelőtt, 1994 februárjában

2019 febr 22

Lesznek-e szakképzett óvodapedagógusaink?

A pályaelhagyó pedagógusok száma a munkahelyi leterheltség, a stresszhelyzetek és az alacsony bérek miatt folyamatosan nő. Az elkövetkező néhány évben – és ez országos tendencia, – az idősebb korosztály nyugdíjba megy és a pedagógushiány fokozódik. Nincs ez másként Törökbálinton sem. Már most is óvodapedagógus hiány van városunkban.TOVÁBB OLVASÁS

2019 febr 20

Munkácsy Mihály és Rottmayer Izabella szerelme

Munkácsy Mihály élete legnagyobb szerelmét Törökbálinton ismerte meg. A románc 1866-ban kezdődött, amikor a nagyon szegény körülmények között élő festőinas néhány napot töltött Törökbálinton egy távoli rokonánál, Kövi Jakabnál.

Egyik nap Rottmayer Ádám, a helybeli doktor jött látogatóba Kövi bácsihoz. Az apa magával hozta két leányát is, Karolint és Izabellát. Izabella nagyon megtetszett Munkácsynak, és rögtön a szívébe zárta a gesztenyebarna hajú, és sötétkék szemű leánykát. Másnap, amint tehette, meglátogatta Izabellát. De a fiatal és állástalan festőinast nem fogadták szívélyesen.

Már tél volt, amikor Munkácsy Törökbálintra tudott jönni ismét, ekkor Bella bevallotta, hogy viszontszereti. A találkozáskor a szerelmesek nagy bánatára, egy percre sem lehettek egyedül, mert a mama végig ott ült velük a szalonban. Így szerelmüket egymásnak csak levélben tudták megvallani. Tavaszra Munkácsy eldöntötte, hogy elveszi Bellát feleségül.

Az azonnali házasság helyett, amihez nem kapta volna meg a szülők engedélyét és beleegyezését — inkább Bécsbe, majd Münchenbe ment tanulni. Levelezés útján tartotta a kapcsolatot szerelmével, aki így zárta sorait levelei végén: „A te sírig hű Bellád”.

A Rottmayer családdal annyira megromlott a kapcsolata, hogy már otthon nem is látogathatta meg Bellát. Mikor Munkácsy ismét hazatért Münchenből, a sajtóban kedvező kritikát kapott a „Vihar a pusztán” című műve. Ekkor kérte meg Rottmayer Ádámtól lánya kezét, aki kijelentette, hogy semmilyen körülmények között sem adja Munkácsyhoz.

Levélben közölte Bellával, hogy meg kell szöknie az apai házból. A megbeszélt napon éjfélkor, a törökbálinti kertek alatt várta Munkácsy Bellát egy bérelt lovaskocsival. Lassan elmúlt éjfél, majd egy óra is, és Bella még mindig nem jött… A hajnal első sugarai ébresztették Munkácsyt. Kifizette a kocsist, fájdalommal és kimerültséggel küszködve ment haza.

A délelőtt folyamán levelet kapott Bellától: „Édes egyetlen angyalom. Forró könnyek között írom e sorokat, bár inkább a föld alatt volnék. Nem volt lelkierőm ezen végzetes lépés megtételére. Bocsáss meg! Belátom, hogy az egész világ ellen nem küzdhetünk. Én hűségesen várok, és hőn remélem, hogy majd egyszer minden megváltozik. Millió csókot küld vigasztalhatatlan Bellád.”

Gondolkodott az eljövendő életen és azon, hogy valójában mit is jelent neki Izabella. A harmadik napon azt a hírt kapta, hogy a lány megígérte édesapjának, végérvényesen elfelejti Munkácsyt. A festő igyekezett tisztázni összekuszálódott érzelmeit. Rájött, hogy Izabella őt is nagyon szereti, de szüleit még jobban. Ezért a szülei akarata ellenére nem lehet soha az övé. Egy rövidke mondat volt az üzenete Bellához: „Isten veled örökké.”

Törökbálint Holnap Egyesület

Forrás: torokbalintanno.hu, Pertl István, 1994

2019 febr 20

Képviselői munka a periférián

15% beépítés ciszternához kötve

2016 májusában határozatban kértem, hogy készüljön tanulmányterv, amely felméri Annahegyen a beépítési paraméterek 15%-ra növelését. 2019 januárjában döntés született, a 15%-os beépítés feltétele ciszterna építéséhez kötött. A csapadékvíz elvezetését és tárolását telken belül kell ugyanis minden tulajdonosnak megoldania. A döntés nemcsak Annahegyre, de a belterületi üdülőterületekre (pl. Szabadházi-hegyre) egyaránt vonatkozik. Örülök, hogy elindíthattam ezt a folyamatot! TOVÁBB OLVASÁS