Hiszünk abban, hogy áttörjük az apátia falát
Egy nem teljesen kampánybeszélgetés Szőke Péterrel, a Törökbálint Holnap Egyesület polgármesterjelöltjével

Szívós szervező hírében áll, aki főszerepet játszott a tükörhegyi ezerlakásos lakópark emberléptékűre faragásában. Nemrégiben a második komoly helyi politikai eredményét azzal érte el, hogy Törökbálinton is létrejött a csaknem teljes ellenzéki összefogás, amelynek polgármesterjelöltje lett.
Önről azt mondják, hogy jó szervező. Nehéz volt tető alá hozni a törökbálinti ellenzéki összefogást?
Előzetes megbeszélések után 2018 októberétől kezdtem intenzívebben szervezni az ellenzéki pártok, illetve civilek önkormányzati választási együttműködését. A pártoknak megvan a maguk érdeke, amire tekintettel kellett lennem. A kiegyensúlyozottságra törekedtem, és egyetlen kérdés kivételével minden problémát sikerült is megoldani. Végül majdnem értelmét vesztette az egész munka, hiszen személyes érdekek miatt a szocialisták az utolsó pillanatban kitáncoltak és erőteljesen húzták magukkal a DK-t is. Utóbbi párt azonban kitartott az összefogás mellett, egy nap alatt jelöltet cseréltek. Így a Jobbiktól a Momentumon át a Demokratikus Koalícióig mindenhonnan van jelöltünk, kiegészülve helyi civilekkel, olyanokkal, akik már bizonyítottak, de vannak kezdők is. Ez egy minden szempontból sokszínű társaság, igen erős csapat, tele képzett szakemberekkel, ami az egyik nagy erényünk. A másik, hogy innovatívak vagyunk, de muszáj is annak lennünk, mert mögöttünk nincs önkormányzati háttér. Az én Facebook oldalamat nem közpénzen fizetett hivatali dolgozók kezelik, a kampányunkhoz minden szükséges feltételt magunknak kell megteremtenünk. TOVÁBB OLVASÁS

Néhány évvel ezelőtt, az iskolák állami fenntartásba vétele után – akkor még igazgatóhelyettesként – kimutatást kellett készítenem, hogy a Bálint Márton Iskola tanulóinak mekkora része külsős, nem törökbálinti. A kimutatás eredményét nem küldhettem meg közvetlenül az önkormányzatnak, mivel azt csak a fenntartó, a KLIK Érdi Tankerülete tehette meg, de az így is eljutott az illetékesekhez. Az eredmény szerint a középiskola tanulóinak 2/3 része más településről jár hozzánk. Mivel a középiskolai oktatás önként vállalt feladat, és beiskolázási körzet sincs ezen az iskolafokon, ez nem feltétlenül probléma, bár vannak olyan vélemények, miszerint ezen is változtatni kellene. Ugyanez a jelenség azonban súlyos problémaként jelentkezik az általános iskolák esetében.
Lokálpatriótának lenni helyhez kötődést, a helyi érdekek támogatását jelenti. A lokálpatrióta szereti városát, büszke értékeire, ragaszkodik otthonához. Fontosak számára a régi dolgok, de azon munkálkodik, hogy települése újakkal is gyarapodjon. Mi, a
Törökbálint életében időről időre előtérbe kerülnek a nyári víznyomásproblémák. Az önkormányzatnak mindig nagy körültekintéssel, koncepcionálisan kell a kérdést kezelnie, a vízbiztonsági kérdést szem előtt tartva. Sok régi törökbálinti emlékszik, az újabban ideérkezők pedig jó, ha tudják, hogy a 2000-es évek elején, a nyári aszályos hónapokban Törökbálint magasabban fekvő területein (Erdő és Márta utca, Felsővár utca) nem volt megfelelő víznyomás. 2005-ben, Dr. Albert Gábor képviselősége idején épült meg Annahegy közműfejlesztésével együtt, címzett támogatásból az úgynevezett második nyomásövezet, mely a magasabban fekvő területeken is biztosította a megfelelő víznyomást. A Szabadházihegyen, a Zengő utca felső szakaszán és a Villányi utca egyes részein minden évben ugyancsak visszatérő probléma az akadozó vízszolgáltatás.

Az elmúlt négy és fél évben a törökbálinti játszótereken érdemi fejlesztés nem történt, de a választások közeledtével a jelenlegi polgármester – felébredve Csipkerózsika álmából – nyár közepén hirdetett egy 25 millió forintos játszótér-felújítási programot. Örvendetes, hogy Egyesületünk kezdeményezései (pl.: közösségi területrendezés, szemétszedés, illegális hulladék elleni harc, játszótér felújítás) a még regnáló városvezetők számára követendő mintát jelentenek. Célunk, hogy az Önkormányzat a jövőben – az itt élőkkel együttműködve – folyamatosan foglalkozzon felújításokkal, apróbb fejlesztésekkel, és ezek a kérdések ne csak a választás előtt pár hónappal váljanak fontossá, ráadásul a politikai ellenfelek hatására. A játszótereken végzendő nagyobb felújítási munkákat megfelelő ütemezés esetén nem nyár végén, hanem a tavasz folyamán szükséges elvégezni, hogy a nyári szünet elejétől a gyerekek már a megújult játékokat vehessék igénybe.